Bereznai Zsuzsanna (szerk.): A félegyházi mesekirály - A kecskeméti Katona József Múzeum Közleményei 9. (Kecskemét, 1999)
Bevezetés
BEVEZETÉS A magyar népmese abba a hagyományos indoeurópai mesekincsbe tartozik, amely Indiától Írországig terjed ki. Az európai folklórkutatás a népmese felfedezésével kezdődött, s e tudományág módszerei a mesekutatásban alakultak ki. A magyar népmesék felfedezése már a XVIII. században megkezdődött. Az eddig legrégebbről ismeretes gyűjtemény a Sárospataki népmesegyűjtemény, melyet 1789-ben állítottak össze. Csokonai Vitéz Mihály az 1793-ban írt Tempefői című művében közli Szuszmir meséjét, mely az első eredeti értékű lejegyzés. Az első nyomtatásban megjelent hiteles mesegyűjtemény német nyelven közli a magyar népmeséket: Georg Gaal Mährchen der Magyaren című kötete 1822-ben jelent meg Bécsben. Néhány évtized múltán Erdélyi János már magyar nyelven publikált népmeséket (Népdalok és mondák I—III. Pest, 1846-1848, Magyar népmesék. Pest, 1855). Az első kiskunfélegyházi népmeseközlés az Ethnographia 1903-ban megjelent XIV. évfolyamában olvasható: Zsigmond Komád hat félegyházi „Krisztus-mondát”, azaz legendamesét közöl. Ipolyi Arnold 1914-ben megjelent gyűjteményében két félegyházi mesét ad közre (Kis Jankó, A két árva királyfi). A kiskunfélegyházi Kiskun Múzeum néprajzi adattára két mesegyűjtést őriz: Zsigmond Konrád 1902-es gyűjtésű öt népmeséjét, valamint Tóth Judit A prózai epika műfajai Kiskunfélegyházán és környékén című dolgozatát (1983), amelyben három állatmese, hat tündérmese, öt legendamese, tizenegy novellamese, négy tréfás mese és hat csalimese olvasható különböző mesemondóktól. A múzeumi kutatások Bács-Kiskun megyében című sorozat 1994-es, 1995-96-os kötetében, valamint a Cumania című múzeumi évkönyv 14. kötetében Bereznai Zsuzsa közöl több mint kétszáz népmesét és vele rokon kisepikái alkotást. A szaktudományos mesekutatásban Európa-szerte számos irányzat alakult ki, melyen belül a magyar iskolát a társadalmi-alkotáslélektani személyiségvizsgálat igénye jellemzi. Kálmány Lajos volt az első kutató a XX. század elején, aki egyetlen mesemondó, a Torontál megyei Egyházaskér faluba való Borbély Mihály teljes mesekészletét összegyűjtötte - s ezzel Magyarországon kezdeményezőjévé vált az egyéniségkutató népmesekutatásnak. Számos vizsgálatnak kiemelkedő mesemondó egyéniségek tudását sikerült eddig megörökíteni: Ortutay Gyula Fedics Mihályét, Dégh Linda Pandúr Péterét, Erdész Sándor Ámi Lajosét, Bálint Sándor pedig Tombácz János mesekincsét jegyezte le.1 Az eddigi mesegyűjtések során a Kiskunságban még nem bukkant fel az előzőekhez hasonló, kimagaslóan értékes anyagot hagyományozó, valóságos „mesekirály”. Viszont éppen ilyen mesemondó a kiskunfélegyházi Seres József (1924—1995). Seres József kivételes képességű, rendkívüli memóriával rendelkező mesemondó 9
