Bárth János (szerk.): Tükörképek a Sugovicán - A kecskeméti Katona József Múzeum Közleményei 8. (Kecskemét, 1997)

Silling István: A Mosztonga legészakibb szentkútja, Máriakönnye és a szerb irodalom

jártak; később épült fel itt a római kápolna, és a forrást két ágra osztották, egyiket a rómaiaknak, a másikat a pravoszlávoknak. Szent György napja és Preobrazsenye ünnepe előtt minden évben összegyűlnek a bajai és környékbeli szerbek és bunyevácok a bajai Vodicánál, és a (bajai pravoszláv-betoldás tőlem, S. I.) Szent Miklós templom papja, ünnepi díszöltözékében, ünnepélyesen megszenteli a vizet és vecsernyét tart.”

Ezekből következtethetünk arra, hogy Máriakönnye már az 1700-as évek elején tisztelt kegyhely lehetett. Ugyanakkor Vukicevic felhívja az olvasók figyelmét Bogoboj Atanackovic szerb író Bunjevka című elbeszélésére, melyben az említett szentkúti ünnep leírását dicséri. Bogoboj Atanackovié (Baja, 1826. - Újvidék, 1858.), a bajai származású, fiatalon elhunyt szerb prózaíró említett írását 1852-ben adta közre a „Veliki ilustrovani beogradski kalendar za 1852. godinu” belgrádi naptárban-évkönyvben, mi pedig összegyűjtött műveinek belgrádi, valószínűleg 1931. évi kiadásában leltük meg.

A bajai fogantatású szerelmi történetben az író kitekint a vidék történelmi eseményeire is, főleg az 1848-as szabadságharcra, és valóban értékes leírását adja a máriakönnyei búcsúünnepnek. Az adatok, már a közlés idejénél fogva is roppant fontosak.

„Baja és Monostor között, zöld szőlőskertektől övezve, egy helyes és kellemes völgy van. A völgy közepén forrás, melyből jóízű víz csorog. A régmúlt időkben ez a völgy és ez a forrás a pravoszláv szerbek szent helye volt. A mai napon szent ez a hely minden kereszténynek, aki Baján vagy Baja környékén él. Szerbek, bunyevácok, németek, magyarok mind ide jönnek, és itt imádják Istent, és egyként szerbül nevezik meg e helyet Vodkának. De a szerbek ezt e helyet ma is másoknál jobban tisztelik. Szent György-nap és Preobrazsenye előtti napon a szerbek vecsernyét tartanak, imádkoznak, és ezeken a napokon itt a Vodicánál gyülekezik a nép az egész környékről. Néhányan még Szabadkáról, Zomborból, Becséről, Kanizsáról és más, távolabbi helyről is elhozzák betegeiket, mert a nép azt hiszi, hogy meggyógyul az a beteg, aki a Probrazenje vagy Szent György-nap előestéjén ennél a forrásnál Istenhez fohászkodik és megmosdik a forrás vizében. A hit segít... Sokan leltek gyógyírt, akik azt a bajai Vodicánál keresték.”

E hely- és vallástörténeti kitérő után Atanackovic folytatja elbeszélését, és az események közé beszövi a Szent György-napi ünnepi liturgia menetét is. Tőle tudjuk, hogy nők, férfiak egyaránt jöttek búcsúra. A fiatalok különböző játékokban vetélkedtek. Már ez is egy igazi népünnepély képét adja, eltérően a napjainkban szokásos kegyhelyi szentbúcsúk hangulatától. A betegek pedig a hatalmas hársfák árnyékában pihentek. A kegyhe- lyen, a forrástól jobbra, kápolna is állt, melynek tornyában harang jelezte a pópa érkezését, aki majd a liturgiát tartja. Olyankor mindenki felállt, keresztet vetett, majd körbeáll- ták a forrást, és sokan gyertyát gyújtottak a Szűzanya és Szent György tiszteletére. - Legszentebb Istenszülő, ments meg minket! - énekelte a pap, és a hívek követték. Amikor a pópa a szentelt vízbe mártotta a bazsalikumot, majd meghintette az ottlévőket, ők megcsókolták a pap bal kezében a szent keresztet, valamint a Szűzanya és Szent György ikonját. Úgy tartották, hogy aki ebben a percben megmosakszik a szent forrás vizében, az megmenekül bajaitól.

Irodalmi műbe ágyazva nyerünk így korhű leírást egy kanonizált, de a népi vallásosság körébe is egyaránt tartozó népszokásról. Ugyanakkor az említett kegyhely népszerűségét is elképzelhetjük, ha figyelembe vesszük az oda sereglettek lakhelyét. A napjainkban szívesen látogatott szabadkai Bunaric abban az időben kevésbé lehetett ismert, hiszen első kápolnáját is csak 1896-ban építették. Doroszló szentkútjáról jóval korábbi adataink is vannak, azonban Máriakönnye kedveltsége talán vetekedhetett abban a korban Bajkútéval, vagyis Doroszlóéval.

68