Bárth János (szerk.): Dunáninnen-Tiszáninnen - A kecskeméti Katona József Múzeum Közleményei 7. (Kecskemét, 1995)
Virág Tibor: A kiskunfélegyházi zsidók története a betelepüléstől a kiegyezésig
ra.12 A zsidók ekkor kérelmek sorát nyújtották be a lánácshoz. Az egyik fennmaradt beadvány 1848 végén az idézett 1840. évi XXIX. Tc-re hivatkozva kéri a következőt: „Minthogy pedig Hazánk jelen állásában, mégpedig téli időben, és rendezetlen állapotunkban tönkre silányításunk nélkül elhurczolkodást meg nem tehetnénk, annál fogva alázatossan kérjük a Nemes Tanácsot és a Tisztelt Képviselő testületet, hogy az itteni tartózkodásunkat legalább Hazánk sorsának jobb vagy balra fordul(...) tűrni kegyeskedjenek. Tisztelettel maradván (...) Tánácsnak, s (...jtületnek: Feuer Éliás, Bernát és Spiller Lőrincz Lőrincz.”13 Bár a kérvényre adott válasznak nincs nyoma, valószínű, hogy a város a korábbi gyakorlatnak megfelelően legalább 1849. Szt. György napig eltekintett a kiutasítástól. Ezt a feltevést megerősíti az is, hogy a kérvényt aláírók nevével később is találkozunk. A Városi Tanács megpróbálta megakadályozni, hogy az izraeliták fekvő javakhoz jussanak. Már az első ilyen kísérlet alkalmával erélyesen érvénytelenítette a zálog- szerződést.14 Határozottsága következtében 1850-ig nincs nyoma hasonló esetnek,15 csak 1852-től került zsidók tulajdonába lakóház. A szabadságharc bukását követő néhány év alatt megsokszorozódott a városban - többnyire ideiglenes - tartózkodási engedéllyel rendelkező zsidók száma.16 Korábban is előfordult már, hogy a Tánács jóváhagyta néhány izraelita ideiglenes megtelepedését.17 Az 1850. évi 1333. sz. főkapitányi rendelet18 alapján engedélyért folyamodhatott minden honpolgár, ha tiszta erkölcsös foglalkozását és kereseti módját bizonyítani tudta, a feltételek teljesülése esetén kiadása a település tanácsának joga és kötelessége volt. Sok betelepülő nem is folyamodott jóváhagyásért a testülethez, csak szó nélkül beköltözött. A zavaros állapotok elkerülése érdekében, a város 1854-ben kötelezővé tette a jelentkezést, az engedélyt megkapó izraeliták nevét pedig külön jegyzőkönyvben vezettette.19 A tartózkodási jogot elnyerők házat bérelhettek, vagy ha módjukban állt vásárolhattak. A házvételre vonatkozó első.adat a már említett 1852. évi.20 Vizsgáljuk meg hány lelket számlált Félegyháza izraelita közössége a XIX. század közepén! Fennmaradt az 1850. évi népszámlálás helyi jegyzőkönyve,21 amely megadja az összlakosság számán túl a városban élő zsidóság pontos számát és lakhelyét is. Az összeírás szerint a település 17 463 fő lakosából 113 fő volt izraelita, ebből 58 férfi, és 55 nő, feltehetően 26 család. Az arányszámuk tehát 0,6%, amely a környező városokkal összehasonlítva igen alacsony.22 Gyarapodásuk (főként bevándorlásból) az önkényuralom éveiben felgyorsult. A zsidóság a város gazdasági életében egyre nagyobb szerepet játszott. Amíg 1848 előtt a királyi kisebb haszonvételek bérlői között a városban csak néhány izraelita kereskedő akadt, addig az 1854. évi jegyzék23 szerint a bérlemények közül 16 volt a kezükön, pontosabban 10 kereskedőén. Ők fizették az egész bérleti díj 25%-át. 1860-ban már 19 bérlemény volt 13 zsidó kereskedő, vállalkozó kezén, köztük mind az öt városi bolt és mindkét marhavágószék.24 A két listát összehasonlítva a bérlők között összesen 4 fő van, aki mindkét listán szerepel, többek között ez is utal arra, hogy sok beköltöző számára nem Félegyháza volt a végső letelepedési hely. Egy 1863-as adatsor25 jellemző képet mutat a betelepült zsidóság foglalkozási megoszlásáról. Amíg az iparosok között egy zsidó sincs, addig a 41 kereskedőből 28 az. Ahhoz, hogy kimondhassuk miszerint a Félegyházán élő zsidóság ténylegesen a városhoz kötődik, szükség van arra, hogy a gazdasági kapcsolódáson kívül a zsidóság vallása, pontosában vallásának gyakorlása is a városhoz kötődjön. Meg kell 69
