Bárth János (szerk.): Dunáninnen-Tiszáninnen - A kecskeméti Katona József Múzeum Közleményei 7. (Kecskemét, 1995)

Silling István: Zombor katolikus vallási életének megújhodása a XVIII. században

Urbanecz Katalin támogatásával elkészült a kápolna melletti lépcsőzet és felállították a kereszteket meg a két szobrot. De akkor már a város is kezességet vállalt az emlékhely gondozásáért. Ez az első zombori kálvária az 1920-as évekig állt eredeti helyén, a Bezdáni úton, a Mosztonga folyócska hídja melletti magaslaton. Az új kálváriát a Szent Rókus temető közelében 1924-ben építették. A régi helyén ideig kereszt állott, ám napjainkig az is elenyészett. Pedig a kálvária, megépítése óta, a zombori körmenetek északi kapuja volt. A máriagyűdi processiók is erre vezettek, amikor is a hívek gyalog mentek a mintegy 130 km-re lévő baranyai búcsújáróhelyre, többek között 1772. június 4-én Kovácsevics Ferenc atya vezetésével.

A XVIII. századi hatalmas, európai népbetegség, a pestis, vidékünket sem kerülte el, s így itt is, mint szerte Közép-Európában, a járvány megszűntével a túlélők emlékművel köszönték meg Istennek a megmaradást. A leggyakoribb ilyen hálaadó emlékmű mifelénk a Szentháromság szobor. Zombor régi főterére varbói Kruspér Pál, a fentebb már említett főúr emeltette 1774. október 14-én. A magas barokk szoborcsoporton az oszlopon trónoló Szentháromság mellett, kissé alacsonyabb pilléreken helyet kapott a Szűzanya, Szent Péter és Szent Pál apostolok szobra is. Az állíttató 100 forintot adományozott a városi Magisztrátusnak, hogy gondját viselje az emlékműnek, melynek fölszentelésénél már három nyelven folyt a ceremónia: illírül, németül és végre magyarul is. Ez a szép régi zombori műemlék is az időváltozások martalékává lett a XX. század közepén.

Az 1776. évet szentévvé nyilvánította a pápa. Ebben az esztendőben, a feljegyzések szerint 17 magyar, német és illír processió ment a Szentháromság templomból először a katolikus temetőbe, a Szent Rókus kápolnához, onnan a kálváriára, majd a Nepomuki Szent János kápolnához és végül vissza a templomba. Ugyanilyen nagy körmenetet tartottak 1779. május 10-én a szárazság enyhüléséért. Ekkor is isten- tisztelet volt a Szentháromság templomban, majd körmenet indult a már jelzett szeneltményekhez, végül misét tartottak a téren, a Szentháromság szobornál. A misén, amelyen három nyelven prédikáltak, megjelentek a környékbeli falvak, Ne- mesmilitics, Csonoplya, Kerény, Doroszló, Szentiván, Monostorszeg lakosai is, esőért könyörögtek, s az eső, igaz a vetésnek igen későn, de épp Szentháromság vasárnapjának délutánján meg is érkezett.

Ebben az időben már Zomborban tartózkodott (1760 óta) a korábbi pozsegai szolgabíró, Markovich József (Josip Markovié), aki a városban a szenátorság mellett a városkapitányi rangot is elnyerte. Nevéhez nemcsak az utcák urbanisztikai szabályozása és a városkörnyék Bukovác és Sikara erdők, tölgyerdők telepítése fűződik, hanem a környék egyik legrégibb búcsújáró kegyhelyének a Havas Boldogasszony, illetve ahogy a régi jegyzőkönyvek írják a Maria Schnee kápolnájának a megteremtése is. A helyi legenda szerint Markovié Úrvés felesége egy forró nyári napon könnyű hintójukon hazafelé tartottak Zombor Cicovinak nevezett határrészében lévő birtokukról, amikor óriási vihar keletkezett, szörnyű jég- majd hóeséssel. A megrémült lovak zabolátlanul futottak a sűrű homályban, már-már úgy tűnt a házaspárnak, hogy odavesznek. A lovak azonban egyszerre megtorpantak, és tapodtat sem moccantak helyükről. A vihar, ahogy jött úgy el is múlt, s a rémületéből felocsúdó Markovich házaspár riadtan vette észre, hogy a Mosztonga folyó kissé magasab partján állt meg a hintájuk. A biztos halálból ilyetén való megmenekülésükért Markovich szenátor úr hálából azon a helyen kápolnát emeltetett Havas Boldogasszony tiszteletére. A nép máig Jozina kapelának (Jóska kápolnája) nevezi e helyet, és szívesen látogatja.

53