Bárth János (szerk.): Dunáninnen-Tiszáninnen - A kecskeméti Katona József Múzeum Közleményei 7. (Kecskemét, 1995)
Silling István: Zombor katolikus vallási életének megújhodása a XVIII. században
említ, hiszen azok az 1541. év után bekövetkezett pusztítások elől északabbra menekültek; lelkipásztoraik pedig vagy velük távoztak, vagy pedig a török hurcolta őket rabságba, esetleg meg is ölte őket. Az akkori lakosokat oláhoknak és bogdá- noknak nevezi, ami alatt, feltételezésünk szerint, szerbeket és bunyevácokat kell értenünk. Katolikus bunyevácokat mindenképpen, hiszen az ő zombori jelenlétükről épp a török korból van néhány okmányunk, melyek a ferencrendi barátok itteni misszionáriusi tevékenységét dokumentálja. A hódoltság korában ide érkező bu- nyevác katolikusok között a pasztorálást a Boszna-Szrebrnai (Bosna Argentina) Szent Kereszt, később Kapisztrán Szent János provincia Szeráfi Szent Ferenc minorita rendjének ferences szerzetesei végezték, akik, nagyon valószínűen ugyanezzel (a) népcsoporttal érkeztek a Bácskába a XVII. század első felében. 1717-ben a kalocsai érsekség kérdésére, hogy mióta vannak ferencesek a városban, Zombor azt válaszolta, hogy a török időben is itt voltak, és kis templomukat vesszőből fonták, sárral tapasztották.2 Erre vonatkozóan hasonló megállapításra jutott Mészáros Sándor vajdasági történész is, aki szerint Marin Ibriáimovic belgrádi római katolikus püspök 1649-ben a Duna-Tisza közén bérmálási körutat tett, és Zomborban is járt, ahol 117 katolikust bérmált.3 A ferences barátok nem csupán Zomborban vállalták a hívek gondozását, hanem szinte az egész kalocsai főegyházmegyében s a Bácskában négy nagy központjuk lett: Szabadkán, Baján, Zomborban és Bács városában. A franciskánusok zombori tevékenységéről hézagosak a feljegyzések, azonban misszionáriusi küldetésük másik bizonyítéka az 1664-ből származó következő jegyzet: „Benlic Máté belgrádi püspök, több egyházmegye apostoli delegátusa 1664. április 20-ai, a De propaganda Fide Congregatio elnökéhez küldött jelentésében... Zomborról ezt olvasom: Flasonlóképpen a kalocsai Érsekségben a boszniai provinciához tartozó hat ferencrendi atya működik és szolgálatára áll a katolikusoknak”4 Az első, immáron rőzsefalúnak megismert ferences templom, illetve kápolna építési idejét és helyét pontosan nem ismerjük, csak annyit tudunk róla, hogy a török korban már állt. Zombori helytörténészek szerint az Isztriái utcában állhatott (Istarska uiica), melyet idős zomboriak még ma is Barát utcának neveznek, pedig már két évszázada nem laknak ott barátok. Grosschmid Gábor, múlt századi helytörténész ezt imigyen fogalmazta meg: „Állott pedig ezen kápolna azon területen, ahol jelenleg Boros Márton tanácsnok háza létezik, ott szolgálták ki az ájtatos szerzetes atyák a szentségeket a híveknek, itt oktatták a híveket a hitvallás ágazataira, gyakran nem minden életveszély nélkül, mely akkoron Krisztus követőit mindig fenyegette.”5 Erről az Assziszi Szent Ferencnek szentelt kápolnáról feljegyezték, hogy 1686- ban, vagyis a törökök utolsó zombori évében még állt, s a boszniai ferences templomokhoz hasonlóan nem volt tornya. Ezt a török félhold uralmának megszűnte után azonnal pótolták egy harangláb állításával. A katolikus európai seregek Zentánál aratott fényes győzelme után (1697) a török eltűnt az Alföld Bácskának nevezett déli részéből. Egy kisebb török vándorcsapat azonban még itt-ott felbukkant bácskai portyákon, így Zomborban is 1697- ben, ahol általános zűrzavart keltett, hiszen e városból már tíz éve kivonult. A városbéliek és a vélhetően itt tartózkodó katonaság azonban elűzte őket. Ennek 48
