Bárth János (szerk.): Dunáninnen-Tiszáninnen - A kecskeméti Katona József Múzeum Közleményei 7. (Kecskemét, 1995)
Beszédes Valéria: A tisztaszoba változása Észak-Vajdaságban
Sublót (Szerb-Keresztúr, Bánság) bek a két utóbbi egyikét adták a lányoknak kelengyébe vagy - ahogy ezen a vidékek mondják - stafírba. Az almáriumot vagy a festett láda helyére a két ablak közé, vagy pedig az oldalablak mellé az ágy végéhez tették. Ha nem a két ablak közé került, akkot a helyére a karospadot, a kanapét helyezték. Pravoszláv helyeken mindig a két ablak között állt, fölötte volt a család ikonja, a bazsalikom és a szentelt barka. Ezt a bútordarabot, a festett ládáktól eltérően, minden esetben letakarták, leginkább fehér slingelt terítővei, a két világháború közötti időszakban már csipkét is tettek rá. A sublót tetejére rakta a háziasszony a porceláncsecsebecséket, a búcsúról hozott kegytárgyakat. Ha az ágy végében állt, akkor a falra akasztották a nagytükröt, amennyiben volt a családnak. Ha ilyenre nem jutott, akkor a kis talpas tükör is itt állt a többi csecsebecse között. A tükör köré akasztották a családi fényképeket, szigorú rendben. A szabadkai tanyákon: Kelebián, Ludason még a negyvenes években sem használtak szekrényeket. A család ruháját az almáriumban őrizték, a kabátokat rúdra aggaták fel egymás mellé a tisztaszobában. A falvakban az első szekrények, a sifo- nérok, sifonyérok a múlt század utolsó évtizedében jönnek divatba. A SZEKRÉNYEK A megnevezés változó volt településeinken. Leginkább a sifonér kifejezést használják. A sokácok, szerbek is így jelölik a kétajtós szobai bútordarabot. Marovicán 41 ♦
