Bárth János (szerk.): Dunáninnen-Tiszáninnen - A kecskeméti Katona József Múzeum Közleményei 7. (Kecskemét, 1995)
Tóth Ágnes: Kényszer vagy lehetőség
lás során magukat német anyanyelvűnek vallók teljes körét jelentette, ezért Erdei is indokoltnak tartott bizonyos kivételezési lehetőséget.20 Az előterjesztő a „német anyanyelvűek alapulvételével és a kivételek leszámításával, valamint a nem magyar állampolgárságú német nemzetiségűek hozzáadásával, kb. 400 000 német nemzetiségű személy” kitelepítésével számolt. Előkészítésére a kitelepítendők lakóhelyükhöz közeli, vasút melletti táborokba gyűjtését javasolta, ahonnan a szállítás technikailag később könnyen megoldható. Az érintetteknek személyenként 60 kg poggyász elvitelét engedélyezné. Az előkészületek - a belügyminisztérium szerint - szeptember 1-re befejezhetők, s utána a kitelepítések azonnal megkezdhetők.21 Gyöngyösi János külügyminiszter hozzászólásában - az előterjesztéssel szemben - arra figyelmeztetett, hogy a hazai németség nemzetiségi hovatartozás szerinti megbüntetése, valamint a kollektív büntetés elfogadása a faji alapon álló hitlerizmus elveivel egyezne, s precedenst teremthetne a szomszéd államokban lakó magyar kisebbségekkel szemben. Hangsúlyozta továbbá, hogy az 1941-es népszámlálás adatai semmiféleképpen nem vehetők alapul, hiszen a magukat német anyanyelvűnek vallók között számos zsidó volt, míg a német anyanyelvet, de magyar nemzetiséget vállalók az akkori viszonyok között komoly kockázatot vállaltak, így a népszámlálást tanúsított magatartásuk a magyarság melletti kiállásnak értékelhető.22 A kormány kommunista miniszterei és a párt részéről jelen lévő Rákosi Mátyás, valamint a NPP-t képviselő Kovács Imre a teljes kitelepítést, míg a vita többi résztvevője más-más okokból, de a létszám csökkentését szorgalmazta. Végül a minisztertanács a hazai német nemzetiség kitelepítésének szükségessége mellett voksolt, mégpedig „a magyarság akaratából.”23 Az ily módon kitelepíthetők - mintegy 303 000 német nemzetiségű létszáma még mindig nem érte el a Moszkva által megállapítottat. Ezt Erdei nemzetiség fogalmának újraértelmezésével oldotta fel, eszerint „a községekben az a lakosság telepítendő ki, amely német nemzetiségűnek, városban pedig, amely német anyanyelvűnek tartja magát”. A minisztertanács a javaslatot elfogadta.24 A minisztertanács határozata nem az egyéni felelősség-elvén alapult. A kitelepítést német nemzetiséget vállalók körére terjesztették ki, függetlenül az egyéni bűnöktől. Lemondott arról, hogy személyes eljárások keretében határozzák meg a kitelepítendők körét. Minden olyan bűnösség-büntetés meghatározás, amely nem a személyes felelősséget tartja az eljárás alapjának, kollektivitást tükröz. S a nemzetiség vállalása csak a kollektív bűnösség elfogadása révén válhat bármiféle jogkorlátozásnak, jogfosztásnak az alapjául. Ebből a szempontból mellékes, hogy ez a határozat a magyarországi német kisebbség milyen körét érintette. Az elv elfogadását követően már csak a körülmények, és a végrehajtás függvénye, hogy milyen körre terjesztik ki valójában az eljárást. A valódi folyamatokat sem a kollektivitás elutasítása, sem a jogszerűség betartásának hangoztatása nem tudta elfedni. Nem számolt a realitásokkal a belügyminiszter azon terve sem, amely a kitelepítések előkészítését ősz elejére prognosztizálta. A következő hetekben ugyanis ezen a téren gyakorlati előrehaladás nem mutatkozott. A pártok figyelmét az őszi választási csatározások kötötték le. A kormánynak a német nemzetiségűek kiutasítását elhatározó döntése nem érintette a járási nemzethűséget igazoló bizottságok tevékenységét. A német nemzetiségű személyek háború alatti magatartásáról a bizottságok által kiadott minősítések alapján különböző - vagyonelkobzás, összeköltöztetés, - szankciókat lehetett 182
