Bárth János (szerk.): Dunáninnen-Tiszáninnen - A kecskeméti Katona József Múzeum Közleményei 7. (Kecskemét, 1995)
Tóth Ágnes: Kényszer vagy lehetőség
alkalmazni. Az általuk ezekben a hónapokban végzett munkát az elkobzott föld és házingatlanokban mérték. Annál is inkább, mert a földreform nyomán igénybevehető ingatlanok elégtelennek bizonyultak a tiszántúli és szomszéd országbeli nagy számú telepesnek az ellátásához. A Németországi Szövetséges Tanács november 20-i ülésén bizonyos területeken a potsdami határozatokat pontosította, értelmezte. Ennek ellenére nem tartalmazott határozott állásfoglalást a németek kollektív felelősségre vonásával kapcsolatban. Vörosilov marsall november 30-án küldte meg a magyar miniszterelnöknek a Thnács által elfogadott elvi tervezetet. Ennek értelmében Magyarországról 500 000 német nemzetiségű személy kitelepítése hajtható végre. 25 A magyar kormány december 22-i ülésének napirendjén a kitelepítések konkrét előkészületei, valamint az azt szabályozó rendeletek szerepeltek.26 A belügyminiszter expozéjában a svábok kitelepítésének végrehajtását a magyarság történelmi feladatának, és egy nemzetközi szerződés kötelezettségének nevezte. A tervezet szerint teljes vagyonelkobzás mellett Magyarországról a német anyanyelvűek és a német nemzetiségűek is kitelepítendők. Némi kivételezésre a vegyesházasságban élők és az ellenállási mozgalomban aktívan résztevők számíthattak. A rendelet tervezet ismertetését követően heves vita bontakozott ki annak jogi, erkölcsi, gyakorlati következményeiről. Többen a tárgyalás elhalasztását kérték a megfelelő információk hiányára hivatkozva. A vitáról készült jegyzőkönyv tanúsága szerint éles ellentétek, szemlétetbeli különbségek voltak a résztvevők között. Gyöngyösi János külügyminiszter ismét hevesen támadta a kollektivitáson alapuló telepítési tervezetet. Hangsúlyozta, Magyarország nemzetközi megítélése szempontjából rendkívül káros lenne egy ilyen rendelet elfogadása. Annál is inkább, mert az összeegyeztethetetlen egy demokratikus ország törvénykezésével. Gyöngyösi elismerte, hogy a magyar kormány maga kérte a kitelepítés lehetőségét, de az csak a svábság magyar ellenes rétegére vonatkozott. A tárca adottságaiból következően valószínűleg ő már hosszú hónapok óta pontosan érzékelte azokat a külpolitikai körülményeket, amelyeket minisztertársai vagy nem tudtak vagy nem akartak figyelembe venni. A szlovákiai magyarság ügyében a kollektivitás elvetését és a hazai svábokkal szemben annak alkalmazását nem lehetett különválasztani. Éppen ezekben a napokban érte újabb kudarc, hiszen december 3-6-a közötti prágai tárgyalásai nem vezettek eredményre. így aggályos volt azoknak a békecéloknak a képviselete is, amely a szomszéd országok területén élő magyarság kisebbségi jogait, az etnikai határok figyelembevételét kérte a nagyhatalmaktól. Rámutatott arra is, hogy - értelmezése szerint - nincs egyértelmű utasítása a magyar kormánynak a németeket kitelepítésére. Figyelembe veendőnek tartotta, hogy az Amerikai Egyesült Államok eddigi megnyilatkozásaiban kifejezetten elzárkózott a németek kollektív felelősségrevonása elől. Ezért a Szövetséges Ellenőrző Bizottság írásos és konkrét - a kitelepítendők körének meghatározásával - utasítását a telepítés elhatározásához elengedhetetlennek tartja. A vitában tulajdonképpen két álláspont ütközött. A párton kívüli, a szociáldemokrata és a kisgazda miniszterek továbbra is csak lehetőségként értelmezték a nagyhatalmi állásfoglalást és nem utasításként. A kitelepítés tényét magát elfogadták, de a kitelepítendők körét mindenképpen egyéni felelősségrevonás keretében kívánták meghatározni. Ehhez kapcsolódóan elfogadhatatlannak tartották a rendelet azon paragrafusát, amely a kivételezettek számát előre rögzíti és azt 10%-ban 183
