Bárth János (szerk.): Dunáninnen-Tiszáninnen - A kecskeméti Katona József Múzeum Közleményei 7. (Kecskemét, 1995)
Tóth Ágnes: Kényszer vagy lehetőség
kát letelepíteni. Ez természetesen azt jelenti, hogy a tisztviselőknek le kell számolniuk azzal, hogy itt a határon belül is ugyanolyan állást kapnak, mint ami eddig volt nekik. Telepedjenek le egy faluban, műveljék a földet, ezzel a megélhetésüket mindenesetre jobban tudják biztosítani, mint ha az államtól várnak minden segítséget.”8 A menekültek ügyeit intéző, az elhelyezésüket végző Népgondozó Hivatal felállításával kapcsolatos tervet a pártok május 2-án közös értekezleten vitatták meg. Erdei Ferenc a Nemzeti Paraszt Párt május 3-i intéző bizottsági ülésén jelentette be, hogy a pártok megegyeztek egy a menekültügyeket ellenőrző szerv felállításáról, amelynek vezetőjéül egyhangúlag Antall Józsefet fogadták el. Erdei hangsúlyozta, hogy ez „a szerv fogja ellátni a svábok kitelepítését is. Ennek a kitelepítésnek azonnal meg kell történnie. A háború előrehaladtával Ausztria helyzete rendeződik, és akkor esetleg az angolok nem fognak belemenni egy ilyen kitelepítésbe Ausztria területére. Erdei a maga oldaláról minden erőt mozgósít, ezt a pártnak is meg kell tennie. Kér tehát egy rohamgárdát a párttól, mely ennek a. dolognak a gyors lebonyolítását elvégzi.”9 Erdei kijelentéseivel ellentétben, az Ideiglenes Nemzeti Kormánynak a Népgon- cjozó Hivatal felállításáról szóló 1945. május 4-i rendelete csak utalt a „fasiszta németek” kitelepítésére, és a „részletesebb szabályozást egy másik, később kiadandó kormányrendeletben ígérte. Feltehetően ez utóbbi körülmény késztette arra a szociáldemokrata vezetőket, hogy még a korábbinál is határozottabban foglaljanak állást abban a kérdésben, hogy számukra semmiféle svábkérdés nem létezik.”10 A német nemzetiségű lakosság kitelepítését - az ellentmondó, de alapvetően elutasító, tagadó nyilatkozatok ellenére - a szociáldemokrata párt kivételével 1945 tavaszára minden hazai politikai párt támogatta. Eltérések a kitelepítendők körének, az eljárás mikéntjének meghatározásában voltak. A koalíciós pártok 1945. május 14-i pártközi értekezletének is a sváb kérdés, és a kitelepítés volt a témája. A pártközi értekezlet összehívásában vélhetően Bibó Istvánnak és Keszthelyi Nándornak is szerepe volt, akik Bodor György Bonyhád- környéki telepítési tevékenységének hírére Erdei Ferenc belügyminiszter elé vitték az ügyet meghökkenve fogadta ezt, de azért írásos elemzést kért az üggyel kapcsolatban. Bibó ekkor írja meg memorandumát, amelyben áttekinti - erkölcsi, politikai, gyakorlati szempontok mentén - a hazai német kisebbséggel szemben alkalmazott eljárási módoknak a kisebbségre, a társadalomra, és az országra gyakorolt hatását. Leghatározottabban azt a képmutatást ostorozza, amely az egész kérdést körülveszi. A nyilvánosan megjelenő törvények, nyilatkozatok és a tényleges szándékok, eljárások közötti különbséget. A hivatalos megfogalmazás a volksbundista és fasiszta svábok kitelepítéséről beszél, ugyanakkor „a sváb kérdéssel kapcsolatos sajtóagitáció és magánakciók mögött, igen sok ponton olyan erők vannak melyeket nem a fasiszta svábság kitelepítése érdekel, hanem egészében a német kisebbség kitelepítése, és ha lehet mindenfajta kisebbség kitelepítése. Még ez is hagyján volna, ha csak arról volna szó, hogy az egész kelet-közép-európai németség egy szervezett akció keretében Németországba visszatelepíttessék. Itt azonban kezdik sokan hamisítatlan fasiszta stílusban az egész kérdést úgy beállítani, hogy nincs szükség másra csak gyors elhatározásra, gyors cselekvésre, mindenféle felesleges jogászkodás félretételére, jól tágítható keretfogalmakra, a tárgyilagos fórumok kikapcsolására, és lehetőleg minden felesleges szentimentalizmus és álhumanizmus mellőzésével egyedül a nemzet érdekének hatékony figyelembevételére.” Az erköl178
