Bárth János (szerk.): Dunáninnen-Tiszáninnen - A kecskeméti Katona József Múzeum Közleményei 7. (Kecskemét, 1995)
Kiss Mária: Halotti emlékünnepek a Duna mentén
asszony kimegy az elhunyt sírjához, ahová parazsat, tömjént és gyertyát visznek magukkal; kinttartózkodásuk ideje alatt háromszor körüljárják halott sírját. A sír körüljárása oly módon történik, hogy a halott fejétől indulnak el, egymás után lépkednek, s a kezükkel kapáló mozdulatokat végezve a sírhanton: körülkapálják a sírt (okopavaju grob). Ezeket az asszonyokat nyugodalmat vivőknek (mironosice) nevezik. A szokás európai s távolabbi összefüggéseire Ferenczi Imre mutatott rá.5 A sírkerülés szokásának nyomai felfedezhetők Sarosácz Györgynek a Baranya megyei sokácok és bosnyákok körében végzett kutatásaiban is. „Másnap reggel a közvetlen hozzátartozók és a rokonság néhány tagja a megboldogult sírjánál látogatást tesz. A látogatók mindig páratlan számban mennek”.6 A családi keretek között lezajló halott búcsúztatásakor készítik a halott számára az ún. első koljivo-t (első áldozati búzát), amelyből a gyász-szertartáson résztvevőknek fogyasztaniuk kell néhány szemet. Meg kell jegyeznem, hogy napjainkban, amikor már a halottasházból kísérik utolsó útjára az elhunytat, a hagyományőrző családok a koporsója mellé helyezik a búcsúztatás idejére az áldozati búzát. Ezt figyelhettem meg néhány hónappal ezelőtt Pomázon, Kárity Arzén (Arsenije Karié) temetésén. A temetést követő halotti tor - daca - étrendje a legutóbbi időkig sem változott: gulyás, ital, amit a halott lelkiüdvéért kell elfogyasztani. Csupán annyival bővült, hogy újabban már feketekávét is felszolgálnak az elmaradhatatlan tejeskalács - régebbi nevén: íisti kolac vagyis üres, töltetlen kalács mellé. A halottra való újabb megemlékezésekre hat hét elteltével, fél év múlva és az egyéves évforduló alkalmával kerül sor, az ún. parastos - gyászmise keretében, amikor koljivo-t készítenek a halottnak, előfordul, hogy magát ezt az emlékünnepet is koljivo-nak nevezik. A koljivo görög eredetű szó s az egyházon keresztül vált használatossá. A Srpski mitoloski reónik (Szerb mitológiai szótár) használatát a görög halottkultuszra vezeti vissza.7 Ezt a koljivo-nak nevezett áldozati búzát, amelyet igen ízletesen készítenek el, a templomban megszenteltetik, tömjénezte- tik, s az ott lévőket megkínálják vele. Mellé pálinkát és kalácsot is kínálnak. Az otthoni halotti tor - da6a - étrendje annyival bővül, hogy a gulyás mellé sülthúst és pörköltet is felszolgálnak s természetesen fogyasztanak a koljivo-ból és a kalácsból is. A maradékát kiviszik a temetőbe és az ottlévőket is megkínálják vele. Arra nagyon ügyelnek, hogy a halottnak a koljivo-t mindig a hat hét, a fél év és az egy éves évforduló előtt adják. Magától értetődik, hogy nagyon sok szokáselem egyaránt megtalálható mind a magyar, mind a délszláv népek különböző csoportjainál, hiszen évszázados az együttélés. A haláleset utáni halotti tor néhány szokáselem kivételével szinte egyformán zajlik le az említett csoportoknál. Jankó János is említi már 1896-ban a Bács-megyei katolikus vallású sokácok halotti szokásairól szólva a temetés után szokásos tort, a dacát-t.8 A gyászév eltelte után az egy halottra vonatkozó családi megemlékezések átcsapnak a halottakra vonatkozó közösségi emlékünnepek sorába. A görög-keleti vallású szerbeknél egyházi előírás szerint három zadusnica ünnep van, amelyek a böjtöket megelőző időszakok szombati napjaira esnek. Ezek a farsangvasárnap, a pünkösd és a Dömötör-nap előttiek. Mellettük ismeretesek még egyéb zaduánica-ünnepek is, így az Ascensio Christi Jézus mennybemenetele (Spa- sov-dan) és a Mihály-nap előtti zadusnicák is. Területünkön az előző hármat tartják. (Csupán zárójelben jegyzem meg, hogy vidékenként más- és más ünnepeket 148
