Bárth János (szerk.): Dunáninnen-Tiszáninnen - A kecskeméti Katona József Múzeum Közleményei 7. (Kecskemét, 1995)
Bárth János: Népcsoportok, néprajzi csoportok és történeti-néprajzi tájak a Duna-Tisza közén
Észak-bácskai magyarság Jánoshalma, Mélykút és Tataháza népe magyar néprajzi csoportnak látszik, bár a bizonyító adatokkal még adós a kutatás. Tudományosan alig feltárt terület. Mindhárom helység katolikus és az észak-déli népmozgás forgatagában népesedett újjá: Jánoshalma (korábban Jankovác) 1731-ben, Mélykút 1729-ben és Tátaháza 1764- ben. A legnépesebb közülük Jánoshalma, amely mezővárosi jellegű és mezővárosi múltú település. Bajától délre három szomszédos Duna menti magyar falu: Bátmonostor, Nagyba- racska és Dávod alkot népzajzi csoportot. Katolikus magyarságuk a XVIII. század közepén, az észak-déli népmozgás folyamatában került a Bácskába a Kárpát-medence északibb fekvésű tájairól. A két csoport között több olyan falu fekszik, amelyeknek magyarsága a XVIII. század második felében vagy még később a XIX. században települt bácskai lakóhelyére, és mindig együtt élt más népcsoportokkal, pl: bunyevácokkal. Rém, Felső- szentiván, Mátételke, Bácsborsód, Madaras és a Szabadka által telepített Bajmok lakosságának többsége 1910-ben magyarnak vallotta magát ezért ezek a helységek a mellékelt térképen magyar faluként szerepelnek. Baja magyarsága a XVIII-XIX. században bunyevácokkal, szerbekkel, németekkel élt együtt. A szerbek fokozatosan eltűntek, a magyarok számaránya pedig folyamatosan nőtt. 1910-ben 220 szerb, 2.188 bunyevác, 1.735 német szomszédságában 16.796 magyar lakott a Duna parti városban. Közép-bácskai magyarság A Szabadkától délre eső közép-bácskai táj magyarságának csoportosítására a vallási hovatartozás kínálkozik támpontul. Ezen a területen ugyanis a Bácska-szer- te többséget jelentő katolikusok mellett református magyarok is élnek. Katolikus magyar helység a közép-bácskai tájon: Csantavér, Topolya, Bajsa és Kishegyes. Csantavért Szabadka város telepítette szabadkai földre 1778 után. Baj- sát Zakó István földesúr 1753-ban, Topolyát a Kamara képviseletében Grassalko- vics Antal kamarai elnök 1750-ben kezdte újranépesíteni. Kishegyes népének első csoportja 1769-ben Békésszentandrásról érkezett, majd a következő évtizedekben az észak-déli népmozgás 33 magyarországi vármegyéből sodort ide lakosokat. A négy helység közül a XX. századra Topolya lett a legnépesebb. A közép-bácskai táj három faluja, Pacsér, Kossuthfalva (Ómoravica) és Bácsfe- ketehegy (Feketity) a református Nagykunságból népesedett újjá 1785-86-ban. Következésképp magyar alapnépességük református vallású. E három település sok lakost adott a távoli, Újvidék környéki Piros falunak, amelynek szerbekkel együtt élő magyarsága ugyancsak jobbára református. Magyar szigetek Nemesmilitics nemesi községként települt 1747-től, ahol magyar kisnemesek bunyevác kisnemesekkel éltek együtt. Az Újvidék közelében fekvő Temerin mezővárosi múltú magyar település. Népesedéstörténete még jobbára kutatatlan. A Duna menti magyar szigetek: Bezdán, Bácskertes (Kupuszina), Doroszló, Gombos (Bogojeva) a XVIII. század közepén jöttek létre. Katolikus népességük az észak-déli népmozgás sodrában sokféle tájról érkezett. Például az 1752-től népesí14
