Bárth János (szerk.): Dunáninnen-Tiszáninnen - A kecskeméti Katona József Múzeum Közleményei 7. (Kecskemét, 1995)
P. Szojka Emese: A házasodás szokásköre a bácskai bunyevácoknál
Csávolyról jegyezte fel az almával kapcsolatos szokásformát, adatai ugyancsak a századelőre vonatkoznak. Itt a megkéretést követő kézfogón „a vőlegény pálinkát és rozmaringgal díszített almát ajándékoz a menyasszonynak. Viszonzásul a menyasszony hímzett törülközővel ajándékozza meg a vőlegényt.”36 Csávolyon a rozmaring a helyi németség hatására társulhatott az almához, hiszen a növény a németek kedvelt lakodalmas virága volt.37 Garán magát az eljegyzést emlegették úgy, hogy almát vittek a lánynak: az 1941-ben férjhez ment leány eljegyzési ajándékként pénzzel tűzdelt almát kapott egy pár papuccsal. Az elmondás szerint az alma egy nagyobb méretű példány volt, melybe az összes forgalomba lévő pénzérméből egy-egy darabot, a tetejére pedig egy papírpénzt tűztek, majd az egészet selyemszalaggal kötötték át. A leánynak ezt törülközőkkel, ekkor már boltban vett darabokkal, illett viszonozni. Miután a kéretés szertartásából kikopott az alma, jeltelenné vált az alkalom. A továbbiakban a kéretés csupán a szóbeli megállapodásra korlátozódott. Egyetlen bajai adat szerint 1927-ben megkéretéskor a leány beleegyezése jeléül kendőt, fejre valót adott a vőlegénynek. A kéretés időpontja az esti órákban volt századunkban. A kérők ilyenkor szóban megbizonyosodtak a szándék elfogadásáról, kérésüket a szülőkhöz intézték, akik viszont rendszerint a leányt is rábírták a nyilatkozásra. Megállapodtak továbbá az eljegyzés időpontjában. A megkéretést az eljegyzés követte. Szárics idejében Szabadkán közbeiktattak még egy vasárnapi látogatást a lányos házhoz, ahol a vőlegény apja és más rokonai jelentek meg a dudással, „hol a választott hölgyecske nagynehezen reá véve ipa csókjai közt dalol (ha ilyet tud) régi hősi tetteket. Itt összeülvén ivás közt meghatároztatik az elgyürüzés napja...”.38 A kéretés után bizonyos illendőségi szabályok léptek életbe. Baján még az 1920-as években is megkövetelték a leánytól, hogy leendő apósának kezet csókoljon, ha az utcán, vagy egyéb helyen összetalálkoztak. Az eljegyzés ideje a megkéretés után 2-3 héttel volt. A Szárics-féle leírásban ezen éppen a pár nem vett részt, „mert a gyürüzés a szülők által vitetik végbe...”, és „Ezen lakomában határoztatik meg az esküvő nap -se lakomától számítva az esküvésig minden szombaton a legényház a leánynak, mintegy jeléül hogy sajátjok”, „mintegy tartás címéül küld kalácsot s palaczk mézespálinkát.”39 Figyelemre méltó, hogy a múlt század közepén a hősének archaikus műfaja még élő hagyomány volt a bunyevácoknál. A századforduló eljegyzési szokását Bellosics Bálinttól ismerjük, aki a Bo- rovszky-féle monográfiában kézfogó címszó alatt ismertette szabadkai adatok alapján. Ezt összevetve a korábbi, Szárics által közölt szokásformával az tapasztalható, hogy a figyelem az egykor hangsúlyosabb kéretés szertartásáról az eljegyzés eseményére tevődött át. Az alkalom lényegében a kölcsönös ajándékozás és a ceremóniá- lis tiszteletadás keretei között zajlott vacsorával, melyet a hozomány fontos kérdésének megtárgyalása követett, majd....megérkezik a vőlegény barátaival és dudavagy tambura-kísérettel megkezdődik a kóló.”40 Gyűrűváltásról Bellosics nem szól, de biztosan tudjuk, hogy a század elején ez Baján szokás volt, a vőlegény ezüstből készült üvegköves gyűrűt vett menyasszonyának.41 A 20. században a jegyajándékok cseréje vált általánossá a bunyevácoknál. A gyűrűket, amennyiben módjában állott, a vőlegény adta egyéb ajándékokkal együtt: Baján 1927-ben üvegtálcát poharakkal; 1950-ben Garán egy selyemblúzt és élővirágot kosárban kapott a menyasszony. Feltehetően a század elején, valamikor az első világháború idején jöhetett szokásba fejkendők ajándékozása a menyasszony részé137
