Bárth János (szerk.): Dunáninnen-Tiszáninnen - A kecskeméti Katona József Múzeum Közleményei 7. (Kecskemét, 1995)
P. Szojka Emese: A házasodás szokásköre a bácskai bunyevácoknál
gyűjtése szerint Csávolyon meghatározott napokon, kedden, csütörtökön és szombaton.23 Később ez már nem kapcsolódott meghatározott napokhoz, a hét bármely estéje alkalmas lehetett a vasárnapot kivéve, ilyenkor a kocsmai táncmulatságot tartották. A leánybandákat a legények látogatták, akik egy este több helyre is betérhettek. A második világháború után a bandázás alkalmai megritkultak, a hét fő programja a szombat esti mozilátogatás lett. A párválasztást befolyásoló tényezők között a szülők szerepét is meg kell említeni. Amíg a nagycsalád keretei között éltek a fiatalok, addig a szülőknek is jelentősebb volt a szerepük a párválasztásban. A döntés joga elsősorban őket illette meg, hiszen a szokás szerint a családba kerülő új asszony helyzete alárendelt volt, apósának, anyósának tartozott engedelmességgel. Szárics a meny kiszolgáltatottságát így jellemezte: „Az új menyecske minden bunyevácz háznál kisebb a kukacznál: mert jogai nincsenek, hanem csak kötelességei...”.24 A fiatalokat felügyelő szülői magatartás a párválasztás bizonyos alkalmaira is kiterjedt, mint ahogyan ezt a zombori leányvásárnál feljegyezték: „Táncközben a házasulandó legények szülei vagy legközelebbi rokonai is megjelennek, s a kolo közepén menvén, ott fiaik számára egy-egy hajadont szemelve ki....25 Még századunk elején is látogatták az anyák a fiatalok táncmulatságait. Garán egy ilyen alkalommal történt a kiválasztott leány szemrevételezése, aki azért nem nyerte meg a legény anyjának tetszését, mert a kezei finomak voltak, ebből pedig az asszony megítélése szerint az következett, hogy a leány elkényeztetett, nem dologra nevelt. Ezután megtiltotta a fiának a további udvarlást. A szülői akarat érvényesítésének csökkenését azonban már Szárics is érzékelte a múlt század közepén, jóllehet ez a polgárosodó szabadkaiakra vonatkozott: „Bár jelenleg a leánykéretések a fiúk javaslatával történik, a régi mind a mellett sok helyütt divatozik köztük.”26 Iványi is hasonlóképppen tapasztalta ezt a múlt század végén: „Régebben a szülők keresték ki fiúknak a menyasszonyt, most pedig rendesen ezek maguk választják jövendőbelijüket.”27 Példáink vannak mind a szülői, mind a szabad párválasztás mellett. Századunkban mégis az látszik irányadónak, hogy az egyéni körülmények határozták meg döntően az események alakulását. Bácsbokodon az első világháborút követő években egy legény azért nem tudott Garáról nősülni, mert apja szegény volt, nem voltak lovai, így kijelentette, hogy ő nem megy gyalog kéretni más faluba. Egy katymári módos gazda az 1940-es években egyke leányát azért nem engedte a zombori rokonokhoz csak hétfőtől péntekig, nehogy véletlenül a szombati korzón más falubeli legénnyel ismerkedjen meg, mivel helybelit szántak a részére. Garán, az 1940-es években, a szülők ellenezték egy korosnak számító legény udvarlását, aki kártyás hírében is állt. Miután a legény két éven át kitartóan udvarolt lányuknak kényszerűen bár, de megadták engedélyüket a házassághoz. .Az uszkocsizásra, a leányszöktetés eseményére legtöbbször azonban mégis a szülői ellenállás miatt került sor. Garán századunk elején bunye- vác legény hercegszántói sokác lányt akart feleségül venni. Miután a leány szülei ezt nem engedték, egy éjjel megszöktette a leányt, és hazavitte a szüleihez, akik eleinte küldték haza, végül azonban befogadták. Néhány napig volt ott a leány, majd megtartották nemcsak az esküvőt, de a lakodalmat is. Garán még az 1940-es években is szokás volt az uszkocsizás, több esetről tudnak. Ehhez kapcsolódóan arról is, hogy a menyasszonyi koszorút a pap nem engedte feltenni az uszkocsizott menyasszony fejére, de megtörtént egy alkalommal, hogy a menyasszony a templomból való távozás után azt visszahelyezte a fejére. A leányszöktetés oka lehetett a 135
