Bárth János (szerk.): Dunáninnen-Tiszáninnen - A kecskeméti Katona József Múzeum Közleményei 7. (Kecskemét, 1995)
Krupa András: A kiskőrösi szlovákok önvallomása a lakosságcseréről
az én szüleim. A gyerekek is úgy tudtak körülbelül, mint mi, inkább magyarul beszéltek. Igen, igen. A kiskőrösiekhez hasonló gyenge szlovák nyelvtudású áttelepülőkről állították azután Szlovákiában egyes hivatalos szervek, hogy ők nem szlovákok, hanem magyarok.30 Mindamellett a múlt század végétől a magánéletbe szorult szlovák nyelvűség a családok egy részénél - mint fentebb említettük - megmaradt otthoni érintkezési nyelvként. Ezeknek a gyerekei iskolába lépve nem tudtak magyarul sem. A mai önvallomások szerint még a 40-es években is voltak olyan tanulótársaik, akik csak nagy nehézséggel tanultak meg magyarul. Pl. Erdőtelken (Zahora - a város egyik tanyakörzete) is élt néhány család („tót-sarok” volt a népi nevük), akik nagyon őrizték a szlovák beszédet. A lányaik csak a tanító kemény fegyelmező módszere révén sajátították el a magyar nyelvet. A sors fintora, hogy e családok és tagjaik közül senki sem települt Szlovákiába, noha szlovák nyelvükhöz szívósan ragaszkodtak. Az az igazság, hogy vöt nálunk olyan dolog is, hogy tiltották a szlovák szót itt, Körösön az iskolába. Ha valaki szlovákul beszélt ..., mint ez a tót sarok, akkor a tanít ónéninek megmondták, a tanítónéni meg is verte őket. És tiltotta. Hogy nagyon megkéri, hogy ezeket a hangnemeket ne használják, mer mi magyarok vagyunk, és nekünk magyarul köll, hogy tanuljunk. Az iskolai tanítás ilyen túlzásait felhasználta az áttelepítési propaganda, és szándékkal keresték a kirívó eseteket. Pl. az 1947-es szlovák naptár két kiskőrösi tanító szavait is idézi (ezek egyébként példaként is szolgálhatnak ahhoz a propagandafogáshoz, amely alkalmas az érzelmek felkorbácsolására, a nemzeti gyűlölet szítására). Az egyik tanító állítólag negyven évvel korábban kiabálta a gyerekeknek: Fogd be a pofád, büdös tót! Magyar kenyeret eszel! A másik az elsős tanulókat fenyegette így: Kiszúrom a szemedet, te, buta tót!31 VALLOMÁSOK A KITELEPÜLŐKRŐL ÉS A PROPAGANDA JELLEGÉRŐL A visszaemlékezések a kitelepülök nemzeti jellegű megnyilvánulásának voltaképpen azokat a változatait idézik, amelyeket a propaganda élesztett, s amelyekre épített: To vravel’i, ze je to jim dom, to je jich dom. Slovákia je jim dom. Oni sa Slováci, oni nebudu tu medzi Mad’ari.Akobi bő jich dom? Mi zme si misl’el’i, mi todi. (Azt mondták, hogy nekik ez a házuk, az az ő házuk, hogy Szlovákia az ő házuk. Ők szlovákok, és nem lesznek a magyarok között. Hogy lenne az ő házuk? Ezt gondoltuk mi, akkor.) A hazai szlovákok a haza szlovák megfelelőjét (domov) nem ismerték, csak a ház szlovák nyelvalakját: dóm. Az áttelepülők az agitátoroktól hallott haza - domov szlovák alakját a saját nyelvi tudásuknak megfelelően torzították el, ezért volt a félreértés a visszaemlékező részéről is. Érthetőbbé vált nekik, mikor magyarul tolmácsolták: Nálunk is vótak, hogy hát menjünk, hogy a mi hazánk Szlovákia. Kiskőrösön főként a'toborzó hivatal hivatalos emberei agitáltak, a helyi szlovák szervezetnek nem volt erős talaja. Az áttelepülők között azonban akadtak, akik rá akarták beszélni a többieket is: Tajsl’i. Aj nás volal’i. Vel’mo sa TúbiTi so mnou zhovárat' tento Kuti Pali báéi:- Ti, Beáka, ti bi si sa vel’mo l’ahko naucila tam, tak, ako aj oni hovoril’i. (Elmentek. Minket is hívtak. Nagyon szeretett velem beszélgetni ez a Kuti Pali bácsi: 105
