Kőhegyi Muhály - Lengyel András (szerk.): Móra Ferenc családi levelezése - A kecskeméti Katona József Múzeum Közleményei 3. (Kecskemét, 1987)
A levelek
mindenféle szolgálókat, szobalányokat, és hentes-kisasszonyokat szorongatnék sorra a tánciskolában? Mert azt hiszem, arra te se gondoltál, hogy tükörből tanulnék meg táncolni, vagy az óvónénikékkel taníttatnám magamat? Hogy mama tanácsolta neked, hogy írj, az nem változtat a dolgon. Mert ebbül csak az látszik, hogy mama majd az én kedvemért már jobban szeret téged, mint engem. Ápr. 27. Csütörtök. Régen nem voltam annyira elfáradva, mint most. Reggel öttől dolgozatokat javítottam nyolcig, tizenkettőig egyetemen voltam, délután korrectúrá- ban, most megint dolgozatokat javítottam. Hozzá aztán mostanában sohse eszem rendesen délbe, mert Katus mindig elkésik az ebéddel, úgy, hogy még a héten sohse ebédeltünk félkettő előtt, nekem pedig már háromnegyed előtt indulnom kell korrectúrába. Hanem hiába, meg kell dolgoznom a 10 frt vizsgadíjért. Holnapi keresetemmel éppen ki lesz a 10 frt. Az azután természetes, hogy ilyen bolond munka mellett bolond étvágyam is van. A kosztom pedig — Isten mentsen, hogy panaszképpen mondjam, mert hiszen ezt is meg kell köszönnöm, hanem a kosztom sovány. A múlt héten egyszer két darab piritus jutott vacsorára, kétszer szalonnát vacsoráztunk, egyszer paprikás krumplit, egyszer tarhonyát. Pedig biz ezeken nem lehet meghízni azoknak, a kik annyit dolgoznak, mint Pista, meg én. Mondom, nem zúgolódáskép mondom, mert olyan jók különben hozzám, hogy ha akár Pista, akár Katus látják, hogy milyen jó étvágygyal eszem, inkább a gyerekeknek juttatnak kevesebbet, vagy maguknak. Aztán az is igaz, hogy ők is sokan vannak szegények (ma reggel a cziczájuk is megszaporodott) és nagyon sok karaj kenyér elfogy egy vacsorára. Úgy örülök, hogy átmennek jövőre Budára, — legalább szép szerivel megtörténhet, hogy nem leszek szegényeknek tovább terhűkre, hanem kérek az öreg úrtól szabad asztalt. Most pedig arra gondolsz, ugy-e, édes szerelmem, hogy milyen háládatlan ember is ez a te Ferkód? Ápr. 28. Péntek. Lám, milyen hosszúra nyúlt most az én levelem is. Ezt már bizonyosan sokallod magad is. Nem is szeretsz te engem, ugy-e lelkem? Hanem a múlt héten, mikor cipőt vásároltam, akkor olyan kedves voltam, hogy ha akkor látsz a Kerepesi-úton, minden okvetetlen megcsókolsz ott nyomba. Este öt óráiul fél hétig sétáltam egy bolt előtt, míg rá mertem magam szánni, hogy bemegyek. Sárga cipőt akartam venni. Irtózom ugyan attul, hogy most én gigerlis lábtyűt fogok hordani, de másrészt meg úgy hallottam Katustól, hogy a sárgának jobb a bőre. Kinéztem hát a kirakatba egyet, a melyik lehetőleg legkevésbbé volt rikító és rettenetes szívdobogások közt beléptem és előadtam a kiszemelt lábfödőre irányított óhajtásaimat. Képzelheted a zavaromat, mikor tudtomra adta a zsidó, hogy azok nőcipők ! ! Azt gondoltam, rám szakad az ég! De köllött ez nekem! Miért is vágyódtam én közönséges, szürke emberke létemre sárga cipőre. Persze, hogy feketét vásároltam és elég valószínű, hogy nem is álmodom többet sárga cipőről. Vasárnap egy esernyővel szaporítottam a vagyonomat, aminek aztán ma hasznát is vettem, mert correctúrából hazajövet úgy szakadt az eső, mintha pénzért esne. Olyan szívesen gondoltam rád: hogy milyen jó volna, ha te is itt volnál! Mert igaz, hogy 124
