Kőhegyi Muhály - Lengyel András (szerk.): Móra Ferenc családi levelezése - A kecskeméti Katona József Múzeum Közleményei 3. (Kecskemét, 1987)
A levelek
folyamodni Walleshausen Ilona; az előbbi a valószínűbb. — a tatáék: szülei. — Miska: Sántha Mihály. — bolond pag)’ kovertát: nagyalakú borítékot. — Ribicgeynek: ribiczei Ribiczey Aladárnak, a hódmezővásárhelyi óvónőképző intézet igazgatójának. (Tiszti címtár 1898:558.) 45 MF — Walkshausen Ilonának, Budapest, 1898. május 7. „Én elkeseredett Ilonám!” Vettem vádoló leveledet, a melyben én olyan nagyon csúnya, rossz vőlegénynek vagyok lefestve, a ki a kis mennyasszonyát annyiba se veszi, mint egy szál fonnyadó virágot, mert azt legalább vizbe teszi, de ő vele már végképp nem törődik, őneki olyan száraz, hideg leveleket ír, mint egy idegennek, pedig tudja, hogy az ő szerelemre szomjas lelkinek olyan nagyon, nagyon jól esnék egy-két szívbül fakadó szó, mint tikkadt virágnak az ég harmata . . . Hogy mentsem én szegény fejem ki ennyi sok súlyos rászakadó vád alul! Jaj nekem, szegény vétkesnek! Tudom hogy te könnyű szóra megadnád a bocsánatot, ha én elmondanám a „mea culpá”-t. Ha én elösmerném, hogy én csakugyan olyan karakán drómó vagyok, a milyennek te rajzolsz. A kinek mindenre van gondom, csak te rád, tehozzád még szép egy szavam sincs, mert én tán nem is szeretlek téged már olyan igaz szívbül, mint szerettelek . . . Hát én nem bánom, „én elkeseredett Ilonám”, én elösmerhetem, én elösmerhetek mindent, a mit te mondasz — azért mert te mondod. Hiszen te tán élesebb szemű vagy ilyen dologban, nem azt mondom, hogy tapasztaltabb, csak élesebb szemű, hamar keresztüllátod, hogy én már nem olyan vagyok, mint voltam. Hát igazad lehet. Nem is mentegetem magam, bár volna éppen mivel. De hát minek? Fölhozhatnám ugyan, hogy nincs a napnak egy órája, a mikor rád ne gondolnék, nincs örömem, a mit meg ne keserítene az a tudat, hogy te olyan messze vagy tőlem, nincs bánatom, a mit meg ne édesítene annak az elgondolása, hogy az én sok küzködésemnek van egy olyan jutalma, a mit nem lehet megszolgálni semmi küz- ködéssel: a te szerelmed. De hát minek beszéljem én el mindezeket teneked? Tanú- bizonyságom mindezekre nincsen, mert a lélekbe nem láthat senki. Tehát ha akarod, hiszed ezt, ha akarod, nem hiszed. És hát énrólam, a ki olyan főbenjáró vétket követtem el, hogy egy különben is tisztességes vastagságú levélbe nem írtam, csak hat sort, hát énrólam föl lehet tenni, hogy én mindezt csak úgy áradozásbul mondom. Azt is elmondhatom például mentségemül, hogy nem szoktam nagyítani, mikor azt írom, hogy minden perczem igénybe van véve, hogy az éjszakai álmombul köll időt lopnom arra, hogy megírhassam azokat a bizonyos száraz leveleket, a melyekbe én bizonyosan szerelmet igyekszem önteni, de a melyeket te hidegeknek és fagyosaknak találsz, a mirül én valószínűleg nem tehetek. Hanem hát én nem szeretem az ilyen 76
