Kőhegyi Muhály - Lengyel András (szerk.): Móra Ferenc családi levelezése - A kecskeméti Katona József Múzeum Közleményei 3. (Kecskemét, 1987)

A levelek

kisasszony, meg, mint a koronában a drágakő, utoljára Weiner Maxi. Minket is fölrántottak, sőt Adám bátyánk majd a karomat kirántotta.

Odakint rettenetes por volt, még rettenetesebb cincér, muszka, sváb, fátyolka, egész múzeum s legtömérdekebb szúnyog. Ennivaló kicsi volt, de rossz, úgy, hogy Byllel éhesen is maradtunk. Sőt, a ki szomjas volt, szomjas is maradt, mert az ital meleg volt, de nagyon lassan hozták.

Még két asztaltársaság volt kint raitunk kivül.'Azegyikben a Kohn bőrösné flörtölt Hauerral, a másikban varrólányok táncoltak és flörtöltek, de sokkal őszintébben és becsületesebben, egy-két kanász-polgártárssal.

Később kijött Lakatos Sándor (ez szegedi származású, pesti újságíró, Te még nem ismered, nem baj), aztán Tömörkényék, majd Török Béla, Korpássy, Salamon Gyula, az öreg Kass, Samarjay százados s ezzel a mi asztalunknál is megindultak a csendes flörtök. (Bobnak megmondhatod, hogy a Dorottyából sohse lesz Salamonná!)

Ostoba, unalmas este volt, épen csak a máról-holnapra témát adta meg. Szenzációt csak a Pösze, meg a Laci hoztak ki. A Pösze 10 óra tájon állítólag látott valakit az udvaron, el is suhant mellette s bebújt a pincébe. Megijedtek, fogadtak egy konflist s kijöttek Lízistől. Tömörkény hivatta a kocsiról az asztalhoz a Lízit is, de az azt üzente vissza, hogy egészben marad ő ott is.

— No, ilyen cseléd sincs több a városban — magyarázta Pista büszkén — ez szégyel ennyi férfi közé jönni.

— No — mondom — ő nyilván meg tudná mondani, kit látott Pösze az udvaron. De attól fél szegény kis szemérmes, hogy megkérdezed tőle.

No erre aztán leszidott Pista. Az nem úri asszony, arról nem szabad ilyeneket föltenni. A cselédet is meg kell becsülni — mondja ő nekem! Azzal asztán ők elmentek tolvajt fogni. Persze — ma hallom — senkit se találtak.

Mi úgy 11 óráig maradtunk ott, akkor a részegek és az ifjú párok hazajöttek kocsin, mink öregek, Byll, a Maxi, meg én gyalog. A rettenetes port leöblítettem a Kassban egy fagylalttal s a’udtam utána sokat, de jól.

No, ez már csak részletes beszámoló, ugy-e? Tán sok is a jóból? Ládd, nem csak a tetteimről számolok be, hanem még a legtitkosabb gondolataimról is. De milyen nevetne eire Marcel, a ki még mindig oly buzgón tanulmányoz engem, mintha csak megbízást kapott volna rá.

Ma megint kijutott a vendégből. Két kolozsvári egyetemi magántanár csavarog itt, azokat kalauzoltam 9—12-ig. 1 óra óta pedig mindig írok — ezt a levelet is majd egy órája már.

A Te leveledet reggel vettem s nagyon örültem, hogy úgy elmulattál kalandjaimon. A csókokat azonban ne a kezemnek tartogasd, talán alkalmasabb helyet is találunk neki.

A barack hogy ízlett, annak is örülök. Sajnos, ez nem az én érdemem. Mert bizonyára csak az az oka, hogy rég ettetek gyümölcsöt.

Pénzt, fiam, csak holnap, vasárnap bírok küldeni, úgy, hogy hétfőre ott lesz. Egyelőre csak 50 forintot, s mikor megint szükséges lesz, a mennyire csak szükséged van, csak idejében írjál, hogy pénz hijján zavarba ne jöjj.