Kőhegyi Muhály - Lengyel András (szerk.): Móra Ferenc családi levelezése - A kecskeméti Katona József Múzeum Közleményei 3. (Kecskemét, 1987)
A levelek
137 MF — Móra Ferencnének, Szeged, 1909. július 23. Kedves Leikeim! Ma megint rossz napom volt. No, nem kell megijedni, nem egyébért, mondom csak hogy a Kassban kellett ebédelnem. Délelőtt hivatalos látogatónk volt: dr. Fülöp Áron, a képviselőház poéta-könyvtárosa. Olyan fajta öreg bácsi, a milyen a Pista bátyám lesz húsz esztendő múlva. Még a drága szép mondásai is olyan válogatottak. Itt locsogott-fecsegett egész délelőtt s végeredményben együtt kellett ebédelnem vele a Kassban. (Tömörkény — szokás szerint — most is azt vallotta, hogy ő oly rosszul érzi magát, hogy egy falatot se bírna enni, hanem siet haza lefeküdni.) Az öreg úrral annyira összebarátkoztunk, hogy mindjárt vinni akar magával Pestre. Ohó, mondtam, előbb még koffert kell kerítenem. No, be is éri most annyival, hogy csak a gyorsvonathoz menjek ki vele, a mikor ezt a levelet is be fogom dobni, a mit most itt írok a kávéházban — kávé és citrom mellett, hékám! Megígértem ellenben Áton bátyánknak, hogy Pesten föltétien megkeresem s mivel ő otthon van az országházban, az ő kalauzolása mellett járom azt be familiástól. Jó lesz-e, hékám? Még olyan szépet Te úgy se láttál. Az este, vezércikket vivén be, tiszteletemet tettem Vasséknál is, főleg azt akarván ezzel megjutalmazni, hogy Vassné olyan kedves lapot küldött neked. (Mi nem kedves, a mi tőle származik?) Olvastátok ugy-e a Pesti Hírlap csütörtöki számában, milyen szerencsétlenség érte a testvérét, az új házas tanárt? (A lelkedre is kötöm, fiam, neked is, hogy sohse menj nászutazni a tengerre!) Még az este megjött azonban a sürgöny, hogy az Edus ember túl van a veszélyen. A kinek a villanyos nem ártott, annak a tenger se árt. Egyébként a főispáni vacsoráról hazajövet szerdán éjszaka részeg fejjel Vass Géza is a villanyos alá került, szerencsére csak a kezét horzsolta föl a kerék. Beszélgetés közben Vassné vegyes fölvágottért küldvén Júliát s így megpótolva a vacsorát: engem is ott akart fogni „két kézzel” még pedig. Ugyám, hé! Jó azonban, hogy már akkor Bállá várt a Hajdúban s így volt okom a szabadulásra. Csak akkor hűltem el, mikor a kapuban le kellett szúrnom egy pengő antrét. Nem a pengőt sajnáltam, hanem azt, hogy itt is orfeum van. Két rossz mulatság közül már akkor mégis inkább Szűcs Lacit választottam volna. Ez még rosszabb volt, annyiban, hogy lengyel zsidó énekek és viccek teszik a programm fő részét, abból pedig én semmit se értettem. Ellenben az asszonyok szép gömbölyűek voltak, a Marcell gusztusa szerint valókból, a ki 11 óra után nagyálmosan szintén oda vetődött hozzánk. Sajnos, még szemmel se igen élvezhettem a gömbölyű zsidó menyecskéket, annyira igénybe vette minden érzékemet a boldog Bállá! Te, tán olyan boldog embert még sohase láttam. Csuda, a mennyi üdvözletét, levelet, sürgönyt kap s azt úgy tudja élvezni, hogy az irigylendő. Ezt különösen én bámulom, a ki előtt a boldogságnak ez a 245
