Kőhegyi Muhály - Lengyel András (szerk.): Móra Ferenc családi levelezése - A kecskeméti Katona József Múzeum Közleményei 3. (Kecskemét, 1987)
A levelek
kenyeret: de én itt is meglátom a célzást, megérzem a fulánkot és itt is fáj a szemrehányás, bár szava nincs, mint odahaza volt. Egy heti próbát még teszek, aztán, nem tudom, mi lesz velem. Pista marasztal fönt, náluk, de errül szó se lehet, ti talán még befogadnátok otthon, de a föltételeimet ismered. Ha abba beleegyezel, hogy ne lakjam nálatok és ne legyek a te terhetek mindég, hanem csak akkor megyek el hozzátok, mikor a lelkemnek olyan szüksége lesz rád, mint virágnak a harmatra. Ez az egyik. A másik az, hogy, sem szóval, sem egyébkép nem neveli az én elég bajom senki értetlen szemrehányással. Mert én akkor olyant találnék tenni, a min aztán nehéz lenne segíteni. Ne vedd rossz néven ezt a hangot, lelkem: de szeretnék tisztába jönni a jövővel, a mennyire lehet. Még ilyen körülmények közt se biztos a hazamenetelem, mert akármit ha kaphatok, kapok rajta és a magam ura leszek egész a fölfordulásig. Mint a hogy te is tanácsoltad a múlt leveledben, hogy ha jónak látom, foglaljam el azt a nyomorult állást annál a zsidóbérlőnél a gubacsi pusztán. Onnan is elkéstem, pedig leveledet véve rögtön érintkezésbe léptem velük, de — zsidó kellett neki, ezt a feltételt pedig hamarjában nem teljesithetem. Hanem ilyen, azt hiszem, lesz másik is. Tóth szerencsésen megérkezett, láttam, hogy diót is hozott. Gyulával egy hete, hogy nem beszéltem. Úgy mondja, neki fogott a tanulásnak, azért nem jöhet — hanem Miskánál vasárnap is volt. Hallottam azt is, hogy szegény mamának megint pénzt kellett neki küldeni. Igaz, lelkem, ne hagyj már nyugtalanságban afelől sem: lett-e komoly baja a múlt leveledben említett esés miatt a mamának? Haza is írtam volna már, de abból indulva ki, hogy te most már az én anyámnak, apámnak is gyereke vagy énhelyettem — gondolom, olyan, mintha haza is küldeném ezt a levelet. Julcsa szegény jól van, ha nehezen megy is ki a fejibül a szünidő. Mit írjak még? Újra kérlek, könyörgök: szeress igazán és bocsáss meg, ha fájdalmam elkapott itt-ott és nagyon kiszakadt belőlem, a mit vissza kellett volna fojtanom. De ha meglátnál most, meglátnád, micsoda változáson ment keresztül az arcom még nem is két hét alatt, a mi ugyan nekem már kétszáz évnek tetszik. Majd egyszer, valamikor, ha csak magunk leszünk, és a mi otthonunkban leszünk és meleg lesz szobánkban és szivünkben: majd akkor mesélek ezekről a szomorú időkről. Addig is, jövő írásomig is: Isten veled! Igazabban, mint valaha, ölel-csókol: Férkód Bp. 1901. szept. 19. NB! Hát a csikóhalakat megkapta-e már Zsiga? Sikerültek-e az arcképek? Hogy van a szőllő, gondolom, rosszul, — hát az apróságok? Szeress! Tintával írott autográf. MFM ír. Gyűjt. a mit a minap írtam: nem maradt meg. — a mamának nevenapjára: Mária-napra, szeptember 8-ára. — van-e már kilátás állásra: Budapesten Mórának ekkor nem sikerült álláshoz jutnia. — mások nyakán 196
