Kőhegyi Muhály - Lengyel András (szerk.): Móra Ferenc családi levelezése - A kecskeméti Katona József Múzeum Közleményei 3. (Kecskemét, 1987)
A levelek
Elég nagy darab kenyeret ád nekünk az én oklevelem, kalácsra is jut belüle néha, paplan gyanánt is betakarózhatunk vele. Valami zugocskájában az országnak csak megvonulunk, a hol nem tud rólunk senki, csak a deákjaim, meg az erdők, meg a madarak, lipék, meg a virágok. És terajtad kívül nem tudja majd senki, hogy én valamikor verset is írtam, te pedig majd előveszed néha a megsárgult régi verseket, el-el- olvasgatod őket, aztán a nyakamba borulsz és a többi . . . Majd csak ád az Isten, a mibül megélünk, neked ád gondot a ház körül, nekem ád az iskolában, meg a kis kertünkben, mindkettőnknek közös gondja lesz pedig a mindakettőnk családja: a mindakettőnk szerette áldott öregek . . . Ugy-e így lesz, te jó, te drága? Gyula itt volt nálam még az nap este. Már ágyban voltam, mikor jöttek, egyrészt mert el is voltam fáradva, másrészt, mert olyan jó volt nem csinálni semmit, csak álmodozni rólad, te szent, te édes! Azt mondja, írt a Mutterkám neve napjára, el se gondolhatja, hogy tévedhetett el a levél. Gondolom, a pakknak is megörült, hanem mikor meghallotta, hogy Katicánknak meg tökmagot hoztam, akkor meg majd a bőriből bújt ki örömében és megkereste a sifonban, mivel én már akkor lemelegedtem az ágyban és bizony ebben a barátságos kis szobácskábán, a mire mindent rá lehet fogni, csak azt nem, hogy meleg, nem túlságos gyönyörűség kikelni az ágyból. Pistáéknál is voltam ma, de ő nem volt otthon, csak a kis felesége. Azt mondja, hogy ha vasárnap itt lettem volna, bizonyosan megdicsértem volna Julcsát, mert mindent ő végezett, vendégek lévén s a cselédnek kimenője lévén. O mosogatott, kályhába gyújtott, terített s más ilyen nemes munkákat végzett Katánk nagy gyönyörűségére. Majd mondd el az édes anyámnak, a ki egy esztendő múlva neked se Móra néni lesz már. A hazamenetelről ma már egy szót sem ejtettek, csak azt hajtogatta Évink, hogy mennyi a dolga az urának és sohse bírja elvégezni. Én pedig olyan szomorúan gondoltam szegény tatára, a ki ma nyilván várja a Pista, fiát. . . Hát te vájjon mit csinálsz most? Mikor ezt írom, fél nyolcz körül lehet csütörtökön este. Gondolsz-e rám? Vigan-e, vagy szomorúan? Látod, én, az erős lelkű, most, ha nem szégyelném magam előtt, kedvet érzek magamban az elpityeredéshez. Jaj, mért is nem lehet legalább csak így esténkint egy órára hazaszállni, megpihenni ott melletted, ott nálad, a te válladon, a tieden, a ki voltál, vagy és leszel mindörökre élete- halála, fehérlelkü, pirosorcáju őrangyala a te kézcsókoló vőlegényednek: Ferkódnak Budapesten, 99. december 7. Tintával írott autográf az Egyetemi Kör levélpapírján. MFM ír. Gyűjt. vasárnapra levelet kapsz-' dec. 10-ére. — péntekre: dec. 8-ára. — az úton: Móra szerdán, dec. 6-án utazhatott vissza Félegyházáról Pestre. — Gyula: Walleshausen Gyula. — körülvéve száz ős valahány dolgozattól: Móra Péterfy Sándor famulusaként javította a „prepák” dolgozatait. — Babilon kellős közepén: Budapesten. — Rózsi néni megnyilatkozásai: Kocsis Sándorné Kanizsai Nagy Rozália (1844 — 1914), Holló László (1887—1976) Kossuth-díjas festőművész nagyanyja; Walleshausen Ilona nagynénje (Fekete János közlése). „Megnyilatkozásairól” közelebbit nem tudunk. — az én nevemnapjához egy 162
