Kőhegyi Muhály - Lengyel András (szerk.): Móra Ferenc családi levelezése - A kecskeméti Katona József Múzeum Közleményei 3. (Kecskemét, 1987)
A levelek
esztendőre: 1900. dec. 3-án; félbehagyott mondat, nyilván tervezett házasságkötésükre utal —ha vasárnap, ha hétfő, ha kedd: dec. 3—5.; úgy tetszik, e napokat töltötte ekkor otthon. — Mutterka: Kanizsai Nagy Ferencné. — Zsuzsát: Kanizsai Nagy Zsuzsát. — még az nap este: valószínűleg a Pestre érkezés napján, azaz dec. 6-án. — Katicánknak: nem világos, kiről van szó; lehet, hogy Móra István- néról, de őt Móra általában másképpen emlegeti. — Pistáéknál: Móra Istvánéknál. — vasárnap itt lettem volna: dec. 3-án. — Julcsát: Móra Juliskát. — Katánk: Móra Istvánná. — a ki egy esztendő múlva neked se Mára néni lesz már: utalás a tervezett házasságra, ti. akkor „Móra néni” anyósa, családias szó- használattal kedves anyja lenne az új asszonynak. — Évink: ugyancsak Móra Istvánná, hisz Éva Katalinnak keresztelték. — tatára: Móra Mártonra. 92 MF — Walleshausen Ilonának, Budapest, 1899. december 11. Édes Szerelmem! Te és veled együtt valamennyien azt hiszitek most hogy levelem az írásbeli miatt késett. Részben jól tartjátok, részben nem. Mert tegnap délelőtt (vasárnap) tényleg az írásbelit lestem, csináltam is egyet, — de nem a magamét. A mennyiben 10-én csak a nyelvészek és mathematikusok kerültek sorra, mi természetrajzisták négyen csak szombaton, 16-án délelőtt jutunk írásbelire. Valami Stettner nevű úri embernek — a nevit se hallottam a jámbornak életemben — szerencséje volt, hogy fölmentem, mert a szolgát megvesztegetve, kiküldte az írásbelije czímét: A középkori magyar irodalom átnézete — és én ott a folyosón írtam meg neki egy jó óra alatt. Látni különben még most se láttam a tisztelt urat, mert nem vártam meg az írásbeli végét, hanem siettem haza. Sietnem köllött, mert alig bírtam a lábamon állni. Nem tudom, a vonaton fáztam-e meg, vagy eme barátságos kis szobában, de szombat óta úgy köhögök, mint egy náthás víziló és akkora influenzám van, mint a Gellérthegy. Alighogy hazajöttem tegnap, előszedtem a papírt, hogy írok neked. Hanem rögtön beállított a Sándor bácsi öccse, a kis Péterfy, a ki önkéntesi vizsgára készül és a kit én még tanítani tartozom a dolgozatjavitáson fölül. Bejött délután félháromkor és kiment hat óra után, addig mulattunk 17 algebrai példával, a mi nekem a gymnáziumban is rémitő gyönyörűség volt s a miknek a megoldását én még akkor elfelejtettem s most újra tanulom. Mikor pedig kiment, már akkor bizony én nekem úgy vacogott a fogam a boldog- ságtul, hogy siettem vacsora nélkül ágyba bújni. Azóta aztán egész mostanig, hétfő estig, ki se jöttem az ágyból, csak most, hogy neked megírjam ezt a levelet, mert tudom, nagyon nyugtalankodsz már miattam. És mégse küldhetem el még ma ezt a levelet, mert én magam nem mehetek, a cselédre meg nem merem bízni. Hanem majd reggel jön a levélhordó, azt ösmerem s majd annak adom oda. Leveleden látom, lelkem, hogy sietve írtad, — nem a külsejin látom, hanem a tartalmán, siettél talán a Kossuth-láz hatása alatt is, meg azért is, hogy még szombatra megkapjam a választ. És látom a leveleden, hogy nincs mit írnod és nem azért írsz, 163