Kőhegyi Muhály - Lengyel András (szerk.): Móra Ferenc családi levelezése - A kecskeméti Katona József Múzeum Közleményei 3. (Kecskemét, 1987)
A levelek
91 MF — Walleshausen Ilonának, Budapest, 1899. december 7. Üdvösségein! Te kételkedtél abban is, úgy láttam, hogy vasárnapra levelet kapsz tőlem. Igazad volt, nem vasárnapra, még előbb kapsz levelet: péntekre. Sőt ha tehettem volna, még az úton is neked írtam volna, te jó, te édes! Megérkezni szerencsésen megérkeztem, eltekintve attól, hogy a kocsi nem volt fűtve s egész utón majd megvett az Isten hidege, eltekintve attól, hogy az esernyőmet a vonatban felejtettem, s eltekintve attól, hogy a Gyula pakkját fölbontatták velem a finánczok. Azonban annyi eszem volt, hogy a szalonnát kivettem belőle még az úton és így nem történt semmi kellemetlenség. És ezek szerint hát itt volnék, körülvéve száz és valahány dolgozattól, melyek éhezik a piros tintát, itt volnék Babilon kellős közepén, mely éhezi a becsületet és megeszi a tehetséget. De csak itt volnék, — mert nem vagyok itt, hanem ott a mi kis városunkban, a te kis házatokban, ott melletted, ott nálad, a te kezed szorítva, a te válladra borulva, a te szemedbe nézve, a te füleidbe súgva. Hogy te mit érzesz így egy-két napig az elválás után, nem tudom, hanem énnekem úgy fáj ez a bolond szívem, mintha holnap meg köllene halnom. Egy darabig ilyenkor se éjjelem, se nappalom, — nem a Rózsi néni megnyilatkozásai értelmében ugyan, hanem mert a lelkem jobb fele, szebb fele ott maradt nálad. Nem is lehet ez így sokáig: gondolom, nem köll eszedbe juttatnom újra azokat a hétfőn este a konyhán mondott szavakat: hogy az én nevem- napjához egy esztendőre stb. Látod, annyira meg van kavarva a lelkem rendje, hogy hétfőt írtam vasárnap helyett. Ámbátor igen mindegy: ha vasárnap, ha hétfő, ha kedd — nekem egyforma szép, egyforma boldog nap volt mindahárom, a mint most egyforma keserves lesz, ha köznap, ha ünnep. Ugy-e, édes mindenem, megbocsátasz azért, hogy kedden este olyan rossz voltam, úgy bántottalak, mikor nem is voltál hibás. (Édes kis szenvedőm!) De tudod, az komolyított meg, hogy akkor este utoljára ülök melletted két hosszú hétre és hát valamivel csak el köllött takarnom a megindulásomat, hát eltakartam durvasággal. Hanem megbántam én azt mindjárt (mihelyst elmondtad, miért szenvedsz), de ugy-e te meg megbocsátod: hiszen a meddig kínozlak, addig szeretlek is bizonnyal. A mibül azonban végkép nem következik, hogy mikor nem kínozlak, akkor ne szeretnélek. Mert majd meglátod, hogy én soha nem foglak téged megbántani, hogy boldog álom lesz az egész életed, a melyet egy percre se fog megárnyékolni a boldogságnak egy futó fellege se. Majd meglátod, még Mutterka is meglátja, csak szegény Zsuzsát sajnálom, a ki énnálam nélkül boldogtalan lesz teljes életében. Tudod, szerelmem, olyan sokat álmodozom én most a mi jövendőnkrül. Hogy én abbahagyok minden írást, poétáskodást és más ilyenfajta szamárságot. Mert minden szépen csengő rímem se cseng olyan szépen, mint a te nevetésed, és minden verses bánatom sincs olyan szomorú szépséggel teli, mint mikor a te szemed könnyben úszik. 161
