Kőhegyi Muhály - Lengyel András (szerk.): Móra Ferenc családi levelezése - A kecskeméti Katona József Múzeum Közleményei 3. (Kecskemét, 1987)
A levelek
azóta, benneteket közelebbtől érdekel, bár én épúgy hálát adok érte az Istennek, mint a magam szerencséjéért. Azt értem, hogy mindjárt csütörtökön reggel bejött hozzám az öreg, még mikor öltözködtem, gratulált egy versemhez, aztán meghagyta, hogy Gyulát alkalomadtán küldjem be hozzá. Én aztán rögtön siettem Gyulához, a kinek az öreg ebédet szerzett igen jó vendéglőben, közel a lakásához. Szegény gyerek olyan boldog volt, hogy még akkor is csókot hányt felém, mikor az ajtót becsuktam után- na. Azt hiszem, ma délbe már ott is volt ebéden. Estére eljön Pistáékhoz, majd akkor beszámol. Azt hiszem, igen meg lesz elégedve. Képzelem, mekkora a mama öröme, meg a szegény Zsuzsánnácskáé, hogy nem esett hiába az a sok fáradtsága. A mi engem magamat illet, én ez örvendetes események dacára is folytonosan bosz- szankodom. Hogy mért is siettem én annyira vissza és mért nem marasztottál te éppen most ha csak egy nappal is tovább, mikor még egész héten nem volt egyetlen óránk se! A mi a marasztást illeti, nem szemrehányásképp mondom, mert hiszen úgy se maradtam volna, pedig igen okosan tettem volna és igen bátran tehettem volna, mert itthon se volt még ezideig semmi dolgom. No de bár így én is ha maróbb értesültem a tanaij elengedésről, Gyula is hamarább élvezheti az ebédj it. Jaj, mindenem, ki se tudom én azt mondani, milyen szomorú volt az első, megint idegenbe töltött estém! A tandíj elengedés hírével elmentem Pistáékhoz. Máskép el se mentem volna, a vacsora nem hajtott, hiszen — pirított kenyeret vacsoráztunk — egy darabkát ettem meg. Hazajövet még egy kicsit tanultam, aztán lefeküdtem és minden szomorúságom mellett is hamarosan elszenderedtem egész reggel hat óráig. Azóta aztán megnyugodtam egy kicsit: hiszen itt nem is szomorkodhat az ember. Itt szív ne fájjon, seb ne vérezzen: itt csak küzdeni és örökösen küzdeni kel [1 ]! Hát te, üdvösségem? Szúrtad-e meg sokszor az újjad csütörtökön? Vagy nem is jársz még varrni? Azt hiszem különben, akár jársz, akár nem: sokat gondoltál rám elválásunk óta és még egy pár napig nagyon sajog a szíved utánnam. Ugy-e nem csalódom? Valahogy elbizakodottságnak ne tartsd, ha szemedbe mondom, hogy látom, mennyire szeretsz. Tudom, hogy úgy szeretsz, hogy náladnál jobban csak én szeretek, a te szerelmednél csak az enyim nagyobb. És ugy-e, marad még abbul a te szerelmedbül két év utánra is ? De milyen sok haszontalanságot is locsogok én itt össze-vissza. A mama, a kinek bizonyosan este olvasod föl a levelet, már elunta és azóta alszik. Hanem arra még kérlek, hogy a hétfői leveledben megírd a papválasztás eredményét, hahogy akkorra eldűl. Röviden írd azonban meg, hogy sok helyet ne fogjon, — mert azt hiszem, egyébb, csak kettőnket érdeklő írni valód is lesz. Siess is írni, mert ha nehezen várod az én levelem, százszorosán jól esik nekem a tiéd. Hogy ne érezném én magam idegennek ebben a vadonban, mikor szegény Gyula, a ki pedig nem éppen érzékeny szivű legény, még most se tudott teljesen belenyugodni a kellemetlen változásba. Még ilyen sokáig nem láttam ilyen nyomottnak sohase. És azt hiszem, nem csupán a bablevest meg a sonkástésztát, meg a többi jókat sajnálja, hanem egyebeket is . . . És azt hiszem, nagy örömire szolgálna, ha legalább egyszer naponkint megint összefeleselhetne Zsorzszsal. Sőt tán még a cipőjit is lehúzná. Planem elég is ebbül ennyi. Végezetül még azt, hogy a héten ellásd az aranyhalakat friss vízzel rendesen, a virág139
