Kőhegyi Muhály - Lengyel András (szerk.): Móra Ferenc családi levelezése - A kecskeméti Katona József Múzeum Közleményei 3. (Kecskemét, 1987)
A levelek
és én is boldogan fekszem le, abban a hitben, hogy te énrám gondoltál, mikor elaludtál. Csókollak, lelkem, százszor, ezerszer: (egyszer is jó volna!) Ferkód Budapest, 99. febr. 18. Tintává! írott autográf. MFM ír. Gyűjt. Délután pedig korrektúrába menteni: a Magyarországhoz; ezek szerint Móra, legalább egy ideig, a Péterfy Sándorhoz költözés után is folytatta korrektori munkáját. Vö. az 1899. febr. 7-ei levéllel. — A Bánffy bukása: Bánffy Dezső báró (1843—1911) 1895. jan. 14-étől 1899. febr. 26-áig az ún. „szürke kabinet” miniszterelnöke, az erőszakos magyarosítás kezdeményezője; a parlamenti obstrukció buktatta meg. — Gyulához'• Walleshausen Gyulához. — Julcsának: Móra Juliskának. —Pisla: Móra István. — Kedves édes anyánk: Walleshausen Jánosné. — Pista nem beteg már: Vö. az 1899. febr. 4-ei levéllel. — mamáék: Walleshausen Jánosnéék. — a kis gyereknek: talán Móra Jánosnak (1894—196?), aki akkor 6 éves volt. — hétfő reggel kapod meg: febr. 20-án. — A néveste hajnalig nyúló gyönyörűségeiből: febr. 19. Zsuzsa-nap; ekkor ünnepelték Kanizsai Nagy Zsuzsa nevenapját. — évfordulóján annak a napnak: nem tudjuk, megismerkedésük, eljegyzésük vagy kettejük viszonyának egyéb nevezetes eseményére utal-e Móra. — Száváikhoz vag)'ok vacsorára híva: Száváékról nincsenek adataink. — mi volt két évvel ezelőtt: talán szerelmük kezdete. — Móráné nénike: menyasszonyára, majdani feleségére utal itt Móra. — a Zsorzs: Kanizsai Nagy Zsuzsa. — husvét hétfőjén megint évfordulója lesz valaminek: nem tudjuk, minek. — alábbi czimzéssel küldd: az „alábbi” címzés elmaradt, de Móra nyilván az Óvoda u. 4. sz. alá kérte levelét. — az öregnek említém: Péterfy Sándornak. 70 MF — Walleshausen Ilonának, Budapest, 1899. február ( ?) Édes kis anyám! Vasárnap délután, habár esett a hó, kimentünk Pistával a Sas-hegyre. Mikor az első kökörcsint megtaláltam, mindjárt arra gondoltam: milyen jó volna kis anyához hazaszaladni vele, a hajába tűzni! Én tűzném a hajára, miközben megcsókolnám a homlokát. Hanem nem sokat ér ez így papíron. Igazán pedig — ki tudja — mikor lehet megint! Hanem ha nem sokat ér is a gondolat, mégis az ilyenkor, ha elvagyok fáradva, minden vigasztalásom, hogy ideveszlek az ölembe, itt-ott ringatlak, a szívemhez szorítalak és csókollak, csókollak örökös szent hévvel te bűbájos virág, te tiszta liliom! Bizony, lelkem, elhiheted, hogy énnekem is furcsa volt, hogy meg se csókolhattalak odakint. Pedig az eljegyzésünk óta nem esett meg eljövetelünk, vagy megérkezésünk annélkül. Nekem ugyan most se lett volna ellene semmi kifogásom, mert ahhoz úgy sincs senkinek semmi köze, ha a mennyasszony megcsókolja a völegényit, 114
