Romsics Imre (szerk.): A másik ember. A Fiatal Néprajzkutatók III. konferenciájának előadásai. Kalocsa, 1993. november 15-19. - Kalocsai múzeumi értekezések 1. (Kalocsa, 1994)
Nagy Abonyi Ágnes - Kovačev Olga: Molnár Mihály pásztorlegény - Szent Misi
Fiatal Néprajzkutatók III. Konferenciája NAGY ABONYI ÁGNES - KOVACEV OLGA Thurzó Lajos Városi Múzeum, Zenta (Jugoszlávia) Molnár Mihály pásztorlegény - Szent Misi Kanizsán és másutt is többnyire Szent Miskaként, Szent Misiként ismerték, mert sohasem volt felesége, kerülte a nőket, mert templombajáró, igen vallásos ember volt, mert mindig mindenkit a jóra intett, mert nem evett, ivott sokat és nagyokat, mert igénytelen volt, házában nem volt áram sem víz, s mert Kanizsán sok a Molnár vezetéknevű, s ezzel is megkülönbözették őt a többitől. Néhol Bolondos Miskának hívták, de így inkább jókedve, furcsaságai és tréfálkozásra mindig kész természete miatt. Ő minden versét Molnár Mihály Pásztorlegény-ként írta alá. Versei mellett kertjéről és kézimunkáiról volt tágabb körben híres. Abból élt, amit munkájáért, segítkezéséért a házaknál kapott. Azt mondta hogy 100 évig fog élni, s majdnem meg is érte. 89 évesen hunyt el. Tárgyainak némelyike, kézimunkái, versei a zentai múzeum gyűjteményébe kerültek. Most kerül sor először életének feldolgozására, ez viszont jelentősége feldolgozásának csak kezdete.1 Molnár Mihály 1902. január 20-án született Magyarkanizsán.2 Szülei is innen származtak, édesapja Molnár Mihály, 1859-ben, édesanyja Hajas Ágnes, 1865-ben született. A kilenc testvér között -hét fiú és két lány, kor szerinti sorrendben: Imre, Jani, Pál, Jóska, Ferenc, Szilvi, Mária, Teréz, Mihály- Mihály volt a legfiatalabb. A családhoz tartozott még három-négy lelenc gyermek is, akiket anyjuk Szegedről hozott ajnározni, némi fizetség ellenébe. „Szegények voltak” - mondják. Sem nagyobb jószágállományuk, sem földjük nem volt. Édesapjuk béresként idénymunkát vállalt, aratást, cséplést részből, kukorica szedést, répa szedést és más földműves munkákat megegyezés szerint, „átaljából”. Zsákolt búzát, a téglagyárban rakodómunkásként is dolgozott, amiben már fiúgyermekei is segédkeztek, így pl. Mihály is tíz éves korától. Tizenkét évesen már kiadták a tanyára, volt juhász, marokszedő, mikor mi jött. Apjuk részeges volt, a gyermekeknek is dolgozni kellett, hogy megélhessenek. Édesanyjuk mosást és vasalást vállalt. Mihály a későbbiekben anyját mindig nagy tiszteletben fogja részesíteni, míg apját nem emlegeti. Idővel mindegyik gyermek kijárta az akkor kötelező négy osztályt, családot is mindegyik alapított, kivéve Mihályt. Ő a szülők halála után nővéréhez, Terézhez költözött, kinek férje, Pataki Ferenc fijákeros volt, és ez biztosabb anyagi hátteret nyújtott. A kötelező katonai szolgálatára így emlékezett: „1926-ban rukkoltam be. Eredetileg másfél évre szólt a behívó, de mivel egy hónapot késtem, három év lett belőle. Hrvatski Karlovacra mentem. Utána Cuprijara, majd Paracinra kerültem.”3 Azt mesélte, hogy szerbül, illetve horvátul sohasem tanult meg, nem is akart, de a katonai 120
