Romsics Imre (szerk.): A másik ember. A Fiatal Néprajzkutatók III. konferenciájának előadásai. Kalocsa, 1993. november 15-19. - Kalocsai múzeumi értekezések 1. (Kalocsa, 1994)
Nagy Abonyi Ágnes - Kovačev Olga: Molnár Mihály pásztorlegény - Szent Misi
Kalocsa, 1993. november 15-19. eskütételt és a puska részeit kívülről fújta. Mivel se a nyelvet nem beszélte, de puskát sem igen akart fogni, s a verések után is csak énekelt, tiszti szolga lett belőle. Később, 1942-ben tartalékosként Zalaegerszegen ugyancsak így került egy Matkovic Lajos nevű tiszthez, akivel később is kapcsolatban állt levelezés útján. Egy kisméretű katonai csoportképet -amelyen középen ő is rajta van- a Bibliájában tartott. Hátulján felírva: 1942 Zalaegerszeg.4 1945 után azzal ijesztgették, hogy őt is elviszik kényszermunkára, az ország újraépítésére, esetleg repülőteret építeni, ezért elhelyezkedett a kanizsai téglagyárban, így egy évig végzett itt idénymunkát. A Molnár család római katolikus hitvallású volt. Legfiatalabb fiuk, Mihály folytatta leginkább a templomba járás hagyományát. Mindenki úgy emlékezik rá mint vallásos emberre, aki úgy tűnik -mint mindenben- ebben is mértéket tartott. Templomba vasárnap, ünnepnap, valamint édesanyja névnapján (január 21-én) járt, és a miséken kívül litániákra és a rózsafüzérre is eljárt a kanizsai Nagytemplomba. Búcsúkba Adorjánra, Zentára, Tótfaluba, Horgosra, Martonosra és Tresnjevácra járt el. Baráti körébe tartoztak papok és apácák is, mivel plébániákon meszelt és kertet rendezett. Szívesen látta őket vendégül a későbbi csodakertjében, valamint verseit is náluk véleményeztette. Első pap barátja Márton Mátyás kanizsai pap lehetett, akinek 1891-ből keltezett fényképét a falon tartotta egybekeretezve két testvére és édesanyja fotójával. Ez a pap rendkívül híres és jelentős volt a hivők körében, de Mihály valószínűleg azért is szerette, mert mint ő maga is, Márton Mátyás is írt, illetve költött. Ozsvár Sándor karmelita atyát fiatal korától ismerte, és egy kicsit a saját neveltjének tartotta. Sok fotó készült róluk az atya felszentelése előtt Miska bácsi Csodakertjében. Minden egyes fotót -egy későbbi, az atyát már reverendában mutatót is- házának falán, bekeretezve őrzött. Mivel Ozsvár Sándor idővel zombori püspök lett s elkerült Kanizsáról, néha levelet váltottak , Mihály részéről verses formában. Mária Fulgenda, mártonosi apáca főnővérrel is levelezett. A nővér nagyon szépen festett és kézimunkázott, lehet hogy kézimunkázni tőle tanult. Tari János atyával is -aki először 1945-ben került Kanizsára- hosszan tartotta a kapcsolatot. Gyakran mutatta meg neki verseit és kérte ki véleményét. Az atya mindig buzdította. Ezt mondta róla: „Vallásossága mély, tradicionális volt, de nem mint gondolkodó fordult Isten felé. A vallásban is a szépet, jót kereste. Sokat imádkozott, de nem volt gyakori áldozó. Az ő vallásossága régi fajta volt, az új templomi szokásokat már nem vette fel. A templomban irritálta ha az asszonyok átültek a férfi oldalra, sokszor hangosan kikelt ellene, de ez nem csak a régi rendhez való ragaszkodást jelentette nála, hanem a női nem iránti elhatárolódást is. Sokszor böjtölt, még a papokat is mértékletes táplálkozásra intette. Szent Páli vonás volt benne.5 Mindenki ismerte és szerette, akit megpörölt, az másnap jóízűen mesélte. Egyéniség volt, nemhiába ismerte az egész város. A betegséget nem ismerte, a szegénységgel kibékült, igénytelen volt. Szeretetet tudott szórni. Sose panaszkodott, sokszor mondta magáról, hogy boldog.” Hitvallását másoknak is, és gyakran hirdette. Főleg a gyermekeket és fiatalokat intette jóra, de minden alkalmat kihasznált hogy az igazságra, nemesre, tisztára, mérsékletességre hívja fel a figyelmet. Nem tűrte a káromkodást, a paráznaságot, s ez 121
