Romsics Imre (szerk.): A másik ember. A Fiatal Néprajzkutatók III. konferenciájának előadásai. Kalocsa, 1993. november 15-19. - Kalocsai múzeumi értekezések 1. (Kalocsa, 1994)
P. Szojka Emese - Vizin Antal: "Kraljice" - a bajai bunyevácok pünkösdi királynőjárása
Fiatal Néprajzkutatók III. Konferenciája rá érkezésüket jelezve, majd beléptek a gyóntatófolyosóra, ahol előadták éneküket, az un. menetközi dalok egyikét, a kraljicákról szólót (XI ). Pénzadomány volt a jutalmuk, és az emlékezet szerint több, mint amennyit a házaknál volt szokás kapni. Esetenként megtörtént, hogy a csoport elidőzött még a városközpontban és a Nemzeti Szállóba is bekéredzkedtek, ha engedték ott is énekeltek. Visszatérve a Szállásváros ismerős utcáiba, felnőtt kísérőjük elvált a csoporttól. Itt már egyfolytában énekeltek házrólházra, utcáról-utcára haladtukban. Az emberek várták, lesték őket, kint ácsorogtak a házak előtt. Vagy ők szólították meg a csoportot, vagy a leányok kértek engedélyt a család egy-egy tagjának kiéneklésére. Ilyenkor a kiskirálynőt vezető első páros vitte a szót:- Faljen Isus! (Dicsértessék!)- Uvik faljen bio! (Mindörökké!)- Primite nas! (Fogadjanak minket!)- Ajdete, kraljice vamo! Ispivajte moju divojku! (Gyertek csak királynők ide! Énekeljétek ki a lányomat!)- Šta joj ime? (Hogy hívják?)- Ana. (Anna.)- Zaspala je Ana... énekelték először halkan, inkább csak egymást figyelmeztetve, emlékeztetve, hogy a sokféle ének közül melyik is az éppen odaillő. Eközben a kiskirálynőt felültették a ház előtt, vagy az udvaron elhelyezett székre, amire párnát is tettek. Meghajoltak az éneket megrendelő személy felé, és énekelni kezdtek, a kiskirálynőt kivéve mindannyian. Minden személyhez szóló, azaz szertartásos ének végéhez azonos befejező rész tartozott, melynek meghajlásra felszólító sorát csupán a zászlós követte mozgásával. Befejezve az éneklést, a kiskirálylányt felállították a székről, és az őt kísérő leányok közül az egyik megragadta a párnát: - Nek vam cura tako naraste! (Ilyen nagyra nőjön a kendtek lánya!)8 - felkiáltással a magasba, a háztető irányába hajította. Az éneket megrendelő személytől kapták az adományt is, néhány fillért, amit a kiskirálynő tett el a zsebkendőjébe. - Zbogom! (Isten velük!) - köszöntéssel búcsúztak el, és mindjárt bele is kezdtek az egyik menetközi énekbe. Az utcán egész gyerekhad kísérte őket. Amikor a két különböző korú leányokból álló kraljica-csoport összetalálkozott, a kezében kardot és zászlót tartó párosok háromszor meghajoltak egymás előtt, majd a hagyomány szerint a nagyobbak kezdték el erre az alkalomra szóló csúfolódó éneküket, és csak ezután válaszoltak a fiatalabbak hasonló hangnemben. A pünkösdölők útvonala elsősorban a szállásvárosi utcákra terjedt ki, a Kálvária, a Lökért sor és az Erzsébet királyné utcák által határolt részekre, de át-átmentek a szomszédos, homokvárosi kerületbe is. Másnap, Pünkösd hétfőjén is jártak, azokat az utcákat keresték fel, ahol még nem fordultak meg. Estefelé, amikor befejezték a házalást, ugyanahhoz a házhoz tértek vissza, ahonnan indultak is. Itt számolták össze, és osztották szét az adományként kapott pénzt, ebből fedezve az 1910-es évektől rendszeressé, szokássá váló, a pünkösdi királynőjárás csoportjainak fényképésznél történő megörökítésének költségeit. 82
