Romsics Imre (szerk.): A másik ember. A Fiatal Néprajzkutatók III. konferenciájának előadásai. Kalocsa, 1993. november 15-19. - Kalocsai múzeumi értekezések 1. (Kalocsa, 1994)
Oláh Gyula: Ritualizáció, személyiség és közösségi identitás
Kalocsa, 1993. november 15-19. A nyugati ipari társadalmakban alapvetően különbséget tesznek a társadalmi szerepek között a nemi hovatartozás alapján. Ezeket a férfi és női szerepeket természetesen el kell sajátítani különböző tanulási folyamatok során. Hogy pszichológiai, érzelmi hátterüket megérthesse, átélhesse az ember, rendkívül fontos mindaz a tudás, amit az emberek, a házastársak, a szülők és gyerekek közötti érzelmi életről szerezhet, szerez, átél. Azaz el kell sajátítania az ehhez kötődő társadalmikulturális szerepeket. A hagyományos társadalmakban azok a rituálék, amelyek segítenek a nemi szereppel való azonosulásban, programszerűen, konkrétan és szervezetten jelentkeznek. Általában a pubertás korában fordulnak ezek elő, fiúk és lányok számára egyaránt. Eltarthat akár egy évig is, vagy csak néhány hétig. Nem ritkán - alkalmasságuk bizonyítására - próbákat is ki kell állniuk a fiataloknak. Ezzel szemben, nincs ilyen tisztán elhatárolható rituálé-rendszer a modern társadalmakban. Persze itt is megtalálhatók azok a mozzanatok, amelyek ugyanezt a fenti célt szolgálják. (Vö: BOCOCK 1974.) Gondoljunk csak azokra a bizonyos játékokra, amelyeket akkor játszanak a gyerekek, ha maguk között lehetnek - különösebb szülői felügyelet nélkül. (A nekik rendezett szülinapi partikon vagy az iskola-, óvodaudvar egy félreeső zugában.) Robert Bocock kiemeli a sportok ezen speciális tanítószerepét. Tipikus fiúsport, fiújáték a futball, amit kislányok sosem játszanak. Vannak „kevert játékok", mint a tenisz, az atlétika és az úszás - ezeket mindkét nem műveli. (BOCOCK 1974. 119-121.) Robert Bocock véleményét magam is osztom, bár nem sorolnám az úgy nevezett „kevert sportok” közé a jégkorongot (BOCOCK 1974. 120.), mivel ismereteim szerint a középiskolás és főiskolás lányok a gyeplabdát részesítik előnyben az Egyesült Királyságban, az Amerikai Egyesült Államokban és Kanadában. Azzal sem tudok egyetérteni, hogy nincsenek kizárólagosan női sportok (Ld: BOCOCK 1974. 120), mivel a ritmikus sportgimnasztika - más néven: művészi torna - egy tipikus ellenpélda még akkor is, ha nem tekinthető tömegsportnak. Példámnál maradva, egyénileg a művészi torna szocializációs hatása sem elhanyagolható, hiszen a nőies alakot fejleszti és feminin attitűdöket erősít. A speciálisan lányoknak fenntartott „nőies” elfoglaltságok már ekkor, gyermekkorban a későbbi, felnőtt női szerepre készítenek fel. Rendkívül fontos szerepe van a nemi szerepekbe való bevezetésnél a verekedésnek, a küzdés képességének. Kisiskolás, de kamasz fiúk baráti körében is mindig domináns, vezető szerep jut azoknak, akik fizikai erejükkel kitűnnek a többiek közül. Arról nem is beszélve, milyen tisztelet övezi a felnőttek körében a katonát. Azokra, akik valamely okból nem teljesítettek katonai szolgálatot, többé-kevésbé mindenki furcsa szemmel néz. A férfias hős vagy a férfiideál szinte rituális ünneplését bizonyítja például, hogy filmek, dalok éneklik meg a „hős férfi” történetét, megpróbáltatásait és diadalát. James Bond és számtalan hasonló superman hosszú film- és könyvsorozatokon át létezhetett és hódított, mert óriási kereslet és igény volt ilyen hősökre. A huszadik század két világháborúja remekül konzerválta ezt a fajta férfieszményt. A harc képessége megbecsültté vált, hiszen a háború résztvevői élő példákként szolgáltak és ezek a férfiak később fiaikba ültették át a küzdelem dicsőségét és a bátor férfi eszményét. A 27
