Romsics Imre (szerk.): A másik ember. A Fiatal Néprajzkutatók III. konferenciájának előadásai. Kalocsa, 1993. november 15-19. - Kalocsai múzeumi értekezések 1. (Kalocsa, 1994)
Wilhelm Gábor: Ismerős idegenek: Együttműködés és interperszonális megértés
Fiatal Néprajzkutatók III. Konferenciája WILHELM GÁBOR Néprajzi Múzeum, Budapest Ismerős idegenek: Együttműködés és interperszonális megértés A néprajz más társadalomtudományokhoz hasonlóan a különböző emberek szokatlan vagy éppen hétköznapi viselkedésére igyekszik magyarázatot adni. Eközben gyakran szinte megkülönböztethetetlen közelségbe kerül a mindnyájunk által a hétköznapi életben alkalmazott viselkedésértelmezésekhez. A néprajzi vizsgálatok elméleti háttere ezáltal eklektikus és kifejtetlen. Noha a kutatók néhány alapfeltevésre általánosan támaszkodnak, egy valamilyen mértékben paradigma-státuszra igényt tartható elméletnek eddig még a körvonalai sem rajzolódtak ki. Ezzel a helyzettel szembeni elégedetlenség a tudomány berkein belül és kívül nőttön nő, a kritikai hangok sokasodnak. A megoldási javaslatok és kísérletek a néprajz (illetve a társadalomtudományok) kutathatóságának a tagadásától a redukcionizmusig terjednek. A dolgozatban először megpróbálom röviden vázolni a hétköznapi és a társadalomtudományi „viselkedéselméletet” és egymáshoz való viszonyukat, majd az ezzel kapcsolatos tudományos álláspontokat. A viselkedés tudományos leírhatósága mellett meggyőző érvek szólnak, az ezzel kapcsolatos vitából levonható egyik következtetés azonban éppen az, hogy egyre világosabbá válik, ennek a lehetőségnek a gyakorlatba való átültetése közel sem olyan egyszerű, mint azt korábban számos irányzat képviselői gondolták. A probléma gyökerei a Jelentés”, „reprezentáció” többértelmű használatához és naturalizálhatóságuk eddigi kudarcához nyúlik vissza. A dolgozat utolsó részében a néprajz fő módszerét, az esettanulmányt hozom kapcsolatba az előző problémával, és igyekszem megmutatni, hogyan gyűrűzik ez tovább a kutatók és kutatottak kapcsolatáig. A tudományos és a hétköznapi viselkedésleírás A társadalomtudományok krónikus paradigmahiánnyal küzdenek. Ennek elhúzódásával párhuzamosan a kutatás szempontjából vezető országokban az ilyen jellegű intézmények pénzügyi támogatása érezhetően csökken, az egyes irányzatok közötti konkurencia növekszik. A válsággyanús állapot többféle választ vált ki a kutatókból. Az egyik nem jelentéktelen irányzat a tudományos elmélet és gyakorlat ideológiai semlegességében látja a probléma okait. Eszerint a társadalomtudományoknak alapvetően alkalmazottaknak kell lenniük ahhoz, hogy hasznos társadalmi szerepet töltsenek be, és eközben , a hátrányos helyzetű kutatott 12
