Somogyvári Ágnes et al. (szerk.): Településtörténeti kutatások - Archaelogia Cumanica 3. (Kecskemét, 2014)
Castrum Tétel program (Solt–Tételhegy) eredmények és perspektívák - Bacskai István: Műszeres leletfelderítés Solt–Tételhegyen
BÁCSKÁI ISTVÁN: MŰSZERES LELETFELDERÍTÉS SOLT-TÉTELHEGYEN gyűjtést tesz lehetővé. Ez már több embert igénylő, aprólékos munkafolyamat, melynek során egy adott helyen minden korszak leletanyagát megpróbálják fel- gyűjteni és dokumentálni.2 3) A szisztematikus módszer a lehető legnagyobb alapossággal elvégzett kutatás. Ebben az esetben társkutatási eszközöket is alkalmaznak: például légi fotózást, geofizikai felmérést. Magas költségigénye miatt azonban még nem mindenhol terjedt el a hazai kutatásban.3 E módszernek hasznos kiegészítőjévé válhat a műszeres leletfelderítés. Nem tévesztendő össze a műszeres lelőhely-felderítéssel, amely légi fotózáson, műholdas felvételek elemzésén, geofizikai méréseken, talajtani vizsgálatokon alapul. Egyszerű megfogalmazással élve: a műszeres leletfelderítés nem más, mint elektronikai eszközökkel, fémkeresőkkel és mélykereső műszerekkel kiegészített terepbejárás. Célja a kézi detektorokkal a humusz 0-30 cm vastag felső rétegében található fémtárgyak általános vagy célirányos (anyaguk által megkülönböztetett) gyűjtése. A mélykereső műszereket akkor alkalmazzuk, ha nagyobb, akár méteres mélységekből kívánunk tárgyakat, elsősorban depókat felderíteni. Ekkor fennáll annak a veszélye, hogy a nagy mélységben levő céltárgy kiásása közben tönkretesszük a leletkörnyezetet, így értékes információkat veszíthetünk. Ezt az eszközt leginkább az illegális kincskeresők használják, akiknél az anyagi haszonszerzés az elsődleges cél, nem pedig a régészeti kontextusok megfigyelése. A műszeres leletfelderítés módszertana A műszeres leletfelderítés módszertana gyakorlatilag megegyezik a terepbejárás módszereivel. Az ötféle módszer (táblás, sávos, osztott sávos, négyzethálós, reprezentatív mintavétel) mindegyikénél alkalmazható a detektoros kutatás. Nagy előnye, hogy munkavégzés közben a felszínen heverő kerámiatöredékeket, kőeszközöket is felgyűjthetjük. A legelterjedtebb - és a kincskeresők által is használt módszer - a topográfiai viszonyokat figyelembe vevő kutatás. Ebben az esetben a területnek azokat a részeit vesszük figyelembe, ahol az emberi megtelepedésre legalkalmasabbak a viszonyok: jelenlegi vagy valaha volt vízállások magas partja, kiemelkedések, védekezésre alkalmas területek stb. Pontosan nem behatárolt terület esetén, vagy ha csak 2 JANKOVICH 1993, 8. 3 JANKOVICH 1993, 9. mintavétel céljából keresőzünk, akkor az úgynevezett intuitív kutatói módszer az elsődleges. A kiválasztott területen néhány egymással párhuzamos, kb. egy méter széles területet átvizsgálunk, lehetőleg azonos hosszban. A jelzett szélességet egy oda- és egy visszatérő sávval kutatjuk. Lassan, 30-40 centiméteres lépésekkel haladunk, ügyelve arra, hogy a vizsgált felületek minden irányban fedjék egymást. (1. kép) A fedés eléréséhez és az egyenes haladáshoz sorkijelölést kell alkalmaznunk. Ha a szántásra merőlegesen haladunk, akkor a lábnyomaink jól követhetőek, így könnyebben kontrollálhatjuk az átkutatott terület széleit. Másik módszer, ha a szabad kezünkkel egy ásót húzunk a földön, ekkor a szerszám élével karcolt vonal lesz a vezetőnk. Füves területen, ahol az előző sorkijelölő módszerek nem alkalmazhatók, műanyag zacskókba földet rakunk, azokat egyenes vonalban, egymástól egyenlő távolságban elhelyezzük; majd ha elértük az így megjelölt pontot, a „lendítési távolsággal” megegyezően a következő sávba helyezzük át a zacskót. Ezzel kijelöljük az új kutatási zónát, és megbízható sorvezetőt is kapunk. Ha a kijelölt sávban a kutatás nem vezetne eredményre, akkor az előbbiekben ismertetett módon egy másik területet vizsgálunk át a lelőhely ígéretesebbnek tűnő részén. Napi viszonylatban, nyolcórás munkaidőt figyelembe véve kb. 50x50 méteres terület kutatható át az éppen aktuális tevékenység jellegének megfelelő alapossággal.4 Munkánk egy fontos kellékéről azonban nem szabad megfeledkeznünk! Magáról a fémkeresőről. El kell tudnunk dönteni, hogy milyen detektor a legalkalmasabb az adott területen végzendő leletfelderítéshez. A fémkereső alapgépek többnyire két, mondhatni standard frekvenciát alkalmaznak. A leggyakoribb a 4,5 kHz-es frekvencia. Ez a frekvencia egy 20 centiméteres keresőfejjel (a legtöbb gyártó ilyen átmérőjű fejjel szállítja a gépeit) gyakorlatilag bármit képes megtalálni, ha azok a gép műszaki paramétereiben megadott mélységen belül vannak. A nagyon kis tárgyak (például egy erősen körülnyírt Zsigmond-parvus) vagy az arany ékszerek kereséséhez viszont a 18 kHz-es frekvenciára hangolt gépek az ideálisak. Nem elhanyagolandó szempont a keresőfejek mérete sem. Általában a múzeumok szerény költségvetésükből megvásárolnak egy alapfelszereltségű gépet. Némi sikert elérnek ugyan a használatával, de az illegális kincskeresők állandóan 4 NÉGYESI 2002,43. 237
