Somogyvári Ágnes – V. Székely György szerk.: „In terra quondam Avarorum…” Ünnepi tanulmányok H. Tóth Elvira 80. születésnapjára - Archaeologia Cumanica 2. (Kecskemét, 2009)
Kiss Gábor: Halotti kerevetek nyomai a lukácsházi avar kori temetőben
kiss gábor: halotti kerevetek nyomai a lukácsházi avar kori temetőben Kiss Gábor Halotti kerevetek nyomai a lukácsházi avar kori temetőben A Szombathely és Kőszeg között elterülő Lukácsháza község (Vas megye) külterületének nyugati határában, a régi szőlőhegyek északi végén lévő Hegyalja-dűlőben homokbányászás közben 1969-ben egy avar kori temető sírjára akadtak. A későbbi nagyobb homokkitermelés következtében az 1970-es években a sírmező részben elpusztult. A tervezett erdősítést megelőzve a területen 1984-1986 és 1998-2000 között a Savaria Múzeum leletmentő ásatásokat végzett. A munkálatok eredményeként a lelőhelyről edig — a korábbi leleteket is ide számolva — összesen 92 sírt (leletegyüttest) ismerünk, amelyekkel a temető jelenleg feltárható része kimerült. További temetkezések előkerülésére talán a sírmező északi részén, a mai erdő alatt lehet még számítani. Sajnos az egykori temetőből az ásatások megkezdéséig kb. 100 sír már elpusztult. A temetkezésekből napvilágra került leletek alapján a sírmezőt a VII. század utolsó harmadában kezdték el használni, és egészen az avar korszak végéig temetkeztek bele. (A lelőhely kutatására, a megfigyelt temetkezési szokásokra és a napvilágra hozott leletanyagra vonatkozó szakirodalmat lásd a függelékben!) A temető talaja igen kötött, sárgás színű agyag, amely az eltelt több mint ezer esztendő alatt az eltemetettek csontjait szinte teljesen elemésztette, és a velük adott fémtárgyakat is igen megrongálta. Ezzel szemben — legalábbis az esetek túlnyomó többségében — az egykori koporsók és sírbéli faépítmények nyomait viszont kiválóan megőrizte. Ezek azonban nem famaradványokként maradtak fenn, hanem csak vékony szürke földcsíkok és földsávok formájában, amelyek eltérő színük miatt váltak láthatóvá a sárgásbarna sírföldben. Bizonyára a tetemet körülvevő, valaha még üreges vagy csak lazán betöltött térbe egykor beszivárgó talajvíz hozta létre őket. Idővel ugyanis vékony szürke sárréteg rakódott le a temetéskor sírgödörbe került nagyobb méretű ácsolt faalkotmányok felületére. Midőn a föld alatt ezek lassan teljesen elenyésztek, a lerakódott szürke rétegek továbbra is megmaradtak, árulkodva az egykor ott lévő faszerkezetek eredeti formájáról. Az ásatás során ezeknek a nyomoknak a rögzítésére különös gondot fordítottunk. Valamennyi sír feltárását ugyanazon módon végeztük el. A humusz eltávolítása és a sírgödör foltjának észlelése után a sírok betöltésében fél ásónyomonként (maximum 10 cm-enként) haladtunk lefelé, figyelve a munka során állandóan kialakuló új függőleges és vízszintes metszetekre. Ekképpen folytonosan nyesve a felületeket, lassan hámoztuk le a betöltést az eltemetettről. Amint bármelyik (akár a függőleges, akár a vízszintes) síkon gyanús — azaz az egykori koporsóra vagy sírépítményre utaló — nyom (keskenyebb csík vagy szélesebb sáv) mutatkozott, kialakítottuk a sírgödör egész területére kiterjedő vízszintes metszetet, amit fotóban és rajzban is megörökítettünk. Hasonló módon jártunk el abban az esetben is, ha a sírföld állagában észleltünk valami árulkodó változást (a koporsó betöltésének, esetleg a rablóaknának az elszíneződését). Ily módon, az ácsolt faszerkezet felülnézeti körvonalainak tisztázása után egy hosszanti és több (két vagy három) keresztirányú és a sírfenékig hatoló vékony árok segítségével függőleges átmetszeteket alakítottunk ki, amit természetesen folyamatosan dokumentáltunkannakérdekében, hogy teljes és megszakítások nélküli metszeteket nyerjünk. (Munkánkban a jobbára már felszívódott csontvázak alig zavartak.) Ezt követően a metszetek kedvéért kiásott kis kutatóárkaink között megmaradt földbabák faszerkezeten (azaz koporsón vagy sírépítményen) belüli részét távolítottuk el, teljesen feltárva tehát annak belsejét. Az esetlegesen megmaradt embercsontok, továbbá a mellékletek most már szokványos kibontása, fotózása, rajzolása és felszedése után továbbra is rögzítve a látottakat, elbontottuk a faszerkezet még megmaradt részeit és így át tudtuk vizsgálni a teljes, most már üres sírgödröt. Végezetül dokumentáltuk a sírfenék esetleges lemélyítéseit is. Ekképpen jártunk el minden esetben, bízva abban, hogy remélhetőleg semmilyen részlet nem kerüli el figyelmünket. Ilyen módon összesen 45 koporsót vagy annak használt ládát és 8 koporsót is magában foglaló nagyméretű, lovas temetkezést rejtő sírkamrát figyelhettünk 123
