MLE 2007. évi vándorgyűlés előadásai (Budapest, 2008)

I. ÁLLOMÁNYVÉDELMI SZEKCIÓ

megállapítható az egyes napokon belüli tényleges legmagasabb és legkisebb érték. Egyszerű mérőeszközzel csak a munkaidőn belüli különbözet derülhet ki. Ezért célszerűnek tűnt, hogy megegyezzünk legalább a következőkben: — Az évszakok közötti ingadozást vesszük figyelembe a hő- és páratartalom ingadozásainak megítéléséhez, mégpedig úgy, hogy az egyes évszakokban (tél: december-február, tavasz: március­május, nyár: június-augusztus, ősz: szeptember-november) mért adatok átiagát vetjük össze. — A napi ingadozás megállapítása érdekében azt próbáltuk érvényesíteni, hogy reggel (munkakezdés után) és délután 14-15 óra között történjenek a mérések. III. A raktárak minősítésének elvégzése Az épület- és raktár-minősítési lapok elkészítése után következett a második fázis, a raktárak tényleges minősítése, amelyet az előírások szerint az illető levéltárnak és az illetékes szakfelügyelőnek közösen kellett elvégeznie az Ajánlásban meghatározott alábbi fő szempontok érvényesítésével: 1. A minősítésnek a raktári klíma megfelelőségéből kell kiindulnia, amelyet a fentebbi I. fejezetben ismertetett adatok alapján kellett megállapítani. 2. A raktárak befogadóképességének minősítése a jogszabály alapján átvételre váró levéltári anyag becsült mennyisége és a rendelkezésre álló szabad raktári kapacitás összevetésével. (Az Ajánlásban megadott szempontja nem, mi azonban a gyakorlatban figyelembe vettük azt, hogy a levéltári anyag tárolására alkalmadan raktárakban lévő szabad férőhely tulajdonképpen nem vehető annak.) 3. Az észlelt hiányosságok felsorolása a változtatás sürgősségének megjelölésével. 2007 nyarán a következő a helyzet: 43 közül 18 intézményben teljes körűen, 4 intézményben a telephelyek egy részében készült el a minősítés. (Meg kell jegyeznem, hogy a Magyar Országos Levéltár

Next

/
Oldalképek
Tartalom