MLE 2007. évi vándorgyűlés előadásai (Budapest, 2008)
I. ÁLLOMÁNYVÉDELMI SZEKCIÓ
nincs benne ebben az összesítésben, mert reá nem terjed ki a szakfelügyelet hatásköre. A KSH Levéltárát is figyelmen kívül hagytuk, mert 2007 végén megszűnik.) Levéltár-típusonként tekintve azt tudjuk megállapítani, hogy a fővárosi és megyei levéltárak (21) közül 14-ben teljeskörűen, l-ben részlegesen, az állami szaklevéltárak (17) közül 3-ban teljeskörűen, 3-ban részlegesen, a települési önkormányzati levéltárak (4) közül l-ben teljeskörűen történt meg a minősítés, míg az egyeden köztestületi levéltárban (MTA Levéltára) még nem végezték el. Az ez év elején meghatározott ütemterv szerint év végéig minden közlevéltárban befejeződik a munka. Vagyis 2007 júliusig a közlevéltárak nagyobb részében, 25-ben még hátra van a minősítés, vagy annak egy része. IV. A már elvégzett raktárminősítések „eredménye" A raktárminősítések megerősítették, sőt még kontrasztosabba tették az enélkül is ismert helyzetképet, nevezetesen azt, hogy közlevéltáraink ugyan pl. a pinceraktárak kiváltása révén és a raktárak berendezése terén sokat fejlődtek az elmúlt több mint két évtizedben, azonban többségük ma is egészben vagy részben nem megfelelő raktározási körülmények között működik. Mielőtt a részletekbe belemennék, szükséges megemlíteni azt, hogy az Ajánlásban a klíma-viszonyok alapján megállapítható négy minősítési kategória, úgymint 1. optimális, 2. még elfogadható, 3. csak szükségmegoldásként elfogadható, azaz átmeneti jellegű, és 4. tárolásra alkalmadan raktár, nem mindig elég a tényleges helyzet rögzítésére. Ennek illusztrálására két példa: — A klíma-adatok alapján lehetne optimális vagy még elfogadható egy raktár, de ha azon aktív szennyvíz-vezeték vezet keresztül, akkor csak szükségmegoldásként elfogadhatónak szabad minősíteni. — Ha a raktár légkondicionált, és a berendezés elvileg optimális klímát tud biztosítani, a gyakorlatban azonban a berendezés sűrű meghibásodása miatt nagyok a hő- és páraingadozások, akkor nem lehet az a minősítés, hogy alkalmatlan, vagy csak szükségmegoldásként fogadható el a raktár. Hasonló a helyzet, ha