MLE 2007. évi vándorgyűlés előadásai (Budapest, 2008)

V. EGYHÁZI LEVÉLTÁRAK SZEKCIÓJA

keresése (Krnoskó Mihály, Pusztazámor). Ő így kezdte sorait: "Eleve megjegyzem, hogy Kegyelmes Uram aligha lesz vele megelégedve és előreláthatólag kifogásolni fogja jelentésem pesszimista alaphangját [...] egyházunk helyzetét nem csupán az én rongyos falumban, hanem egész hazánkban, sőt egész Európában szomorúnak, sőt szinte kétségbeejtőnek látom." A túlzott heterogenitás, ugyanakkor a fogyatékosságok ellenére is elgondolkodtató tartalom a püspököt is cselekvésre ösztönözte. 1925-26 folyamán papolvasói okulására különösebb kommentár nélkül három körlevelében is terjedelmes részleteket közölt öt jelentésből. Prohászka magas színvonalú szerkesztői munkát végzett: csekély mértékben stilizálta a szövegeket, anonimizálta és neutralizálta tartalmukat. Pusztán a megjelentek alapján az olvasók nem tudhatták, melyik honnan származik.

34 A lépés nem volt indiszkréció: az egyik érintett plébános következő évi jelentése szerint "magas kitüntetésként" élte meg szövegének ilyetén viszondátását. A közlés során a püspök nem csak a neveket tüntette el, hanem a helyi kudarcokkal való számvetések tekintélyes részét is. E technika tanúskodik a püspök valódi céljáról: papjait e finom pedagógiai eszközzel fogékonnyá akarta tenni a problémákra, egyúttal a lelkipásztori lehetőségekre és eszközökre, az egymástól való okulás lehetőségére — valamint nem utolsósorban magára a jelentéstételre, mint műfajra. Természetesen a következő — az 1925. — évre történő visszatekintések sokszínűsége így csökkent. Ekkor már csak egy plébánia (Ercsi) szorítkozott pusztán a sajtóstaüsztika beküldésére (előző évben még 3). 1925-ben 17 olyan lelkészség és plébánia papja is írt szöveges beszámolót, mely az előző évben azt elhanyagolta. (1926. év összképe már vegyes: 3 új lelkészség lép fel a jelentéstevők közé, miközben összesen 23 olyan hely van, amely korábban írt jelentést, de ekkor elmulasztja — bár az is lehet, hogy csak a szövegek nem maradtak ránk.) A berzenkedés a műfajjal szemben a papság egy részében továbbélt, amint Székely Gyula kálozi plébános 1925-ről szóló sorai 34 Nagyperkáta, Pázmánd, Solymár, Százhalombatta és Nagytétény jelentéseit publikálta, előkészítette továbbá Sárosd és Aba beszámolóinak közzétételét is, melyre végül nem került sor.