MLE 2006. évi vándorgyűlés előadásai (Budapest, 2007)

I. EGYESÜLET TÖRTÉNETI SZEKCIÓ - ERDMANN GYULA (Békés Megyei Levéltár): A Magyar Levéltárosok Egyesülete a rendszerváltás után

hozzáigazítani a csődtörvényhez. Az MLE rögtön lépett, ám kérdéseire a társadalombiztosítási igazgatóság és a Fővárosi Bíróság is úgy foglalt állást, hogy (felszámolás esetén) az összes vállalati irat levéltárba kerül. A költségeket az iratok levéltárba érkezéséig a felszámoló felé elvileg el lehetett számolni, de a konkrét megoldás a két fél eseti megállapodására maradt... Sorozatos viták keletkeztek a felszámolók és a levéltárak, a tb. és a levéltárak között. Egyre több bajt okozott az, hogy a felszámolók képzetlen munkaerőt alkalmazó kft-ket bíztak meg az irattárak rendezésével, az iratok 15—20 évig tartó őrzésével, arról viszont senki sem döntött: mi lesz akkor, ha a szerződő kft. csődbe megy? Ki fizeti az iratok további őrzését, kezelését (miközben a kft-t már előre kifizették...). A változás elkerülheteden lett; ismét előtérbe került az átmeneti levéltárak ügye, s ekkor, a csődök, felszámolások idején lehetett volna épületeket (jó állapotú üzemcsarnokokat, stb.) biztosítani. Az átmeneti levéltárak felügyeletét a levéltárak végezték volna az elképzelések szerint. Az MLE számos korrekciós javaslatot tett. Az Igazságügyi Minisztérium erősen levéltárellenes állásponton volt: szerinte a csődtörvény felsőbb jogszabály, így „felülírja" az 1969-es tvr-t, a levéltárak tehát teljesítsék kötelességüket, vegyék át a csődiratokat... A drágán dolgozó iratrendező-raktározó kft-k ügyében az Igazságügyi Minisztérium a művelődési tárcát látta illetékesnek. Ennek ellenére az MLE álláspontját zömében sikerült érvényesíteni: a levéltár csak történeti értéket köteles átvenni, s azokat a felszámoló dolga lett átadni rendezés, selejtezés után (az esetleges szakszerűtlen selejtezés, stb. ügye nem oldódott meg, ezt nem lehetett elérni...). A tb. iratokat a felszámoló közvetlenül a tb-szerveknek adja át. A többi, idővel selejtezhető iratot a felszámoló őrzi, ill. gondoskodik arról, hogy ha az őrző-rendező cég megszűnik, akkor az illetékes levéltárra hámi (ingyen...) a munka folytatása. így is siker volt ez, amit még növelt az állami raktárépítési „kedv" javulása, amiről már volt szó. (1995-ben 35 miihót kapott a levéltárügy erre, az óbudai MOL-építkezésen túl.) Óriási megterhelést okozott a közlevéltárnak a kárpótlási törvények sora. Néhány év alatt, 1991-től több százezer ügyet kellett elintézni, mégpedig korrekten, hiszen emberek sorsáról, pénzéről, vagyonáról volt szó. A földhivatalok egysíkú munkájával szemben a levéltárakban szerteágazó kutatásokat kellett folytatni: volt ügy, melyet 2-3 nap alatt lehetett elintézni, persze voltak félóra-egy óra alatt megoldható keresések is. A BFL — új állami feladatok finanszírozás nélküli előírása okán — lényegében sztrájkolni akart, az MLE viszont úgy látta: az állampolgári igényeket nem lehet félretenni. Viszont az MLE nem szűnt meg szorgalmazni a levéltárak „kárpótlását", az ellenszolgáltatást. Évi 50 milliót kértünk, s kaptunk 1992-ben 20, 1993-ban