MLE 2005. évi vándorgyűlés előadásai (Budapest, 2006)

MlLENA OSTROLUCKÁ: Családtörténeti kutatások a szlovákiai levéltárakban

családtörténeti kutatásoknál és resersek készítésénél kizárólag az egyházi anyakönyvek milarofilmes változatát bocsátják a kutatók rendelkezésére. Ez a tény az anyakönyvek védelme szempontjából nagyon fontos, hiszen az egyházi anyakönyvek több kötetének fizikai állapota, főleg az 1850 előtti időszakból származóké, nem éppen kielégítő és sürgősen gondoskodni kell a megmentésükről és felújításukról. Néhány állami levéltárban az anyakönyvi kötetek többségét konzerválták - mint pl. a Nyitrán, másutt azonban rosszabb a helyzet. A Lőcsei Állami Levéltárban tervezett restaurátor-műhely létrehozásával és üzemeltetésével a kelet-szlovákiai levéltárakban is javulhatnak majd a konzerválási és felújítási feltételek. Néhány levéltárban, pl. a Nyitrai Állami Levéltárban, folyamatos nyilvántartást vezemek a megrongálódott anyakönyvi kötetekről, néhány helyen pedig az anyakönyvek fizikai állapotát feltüntetik a róluk készült levéltári segédletekben - katalógusokban /mint pl. a Kassai Állami Levéltárban/. Néhány levéltárban az egyházi anyakönyvek éppen ellenőrzés alatt állnak és felújításukról pontos írásbeli és fényképes dokumentáció készül /pl. Lőcsén/, más levéltárakban, pedig méretre gyártott, a levéltári dokumentumok védelmére vonatkozó előírá­soknak megfelelő karton borítólapokban tárolják az anyakönyveket /pl. Kassán/. Amint már említettük, a családtörténeti kutatás az állami levéltárakban többféleképpen valósul meg. Az egyik a levéltárak kutató termében végzett magán- vagy tudományos célú kutatási mód. Bár a 20. század kilencvenes éveiben a levéltárakban rendkívüli magasra nőtt a családtörténeti kutatások száma, a 21. század első éveiről sem mondható el pangás, vagy az érdeklődés csökkenése. Az utóbbi években az összes állami levéltárban állandósult a családtörténeti kutatók száma, s elmondhatjuk, hogy minden második vagy harmadik kutató a genealógia iránt érdeklődik. Jelenleg a kutatás a levéltárakról és regisztratúrákról szóló 395/2002-es számú törvény és a Belügyminisztérium által kiadott 628/2002-es számú végrehajtási rendelet, valamint az egyes levéltárak kutatási rendszabályzata szerint zajlik, amely meghatározza az egyes levéltárakban a kutatás konkrét feltételeit, beleértve a kért dokumentumok rendelkezésre bocsátá­sának a határidejét is. Minden kutató, látogató köteles betartani a

Next

/
Oldalképek
Tartalom