MLE 2005. évi vándorgyűlés előadásai (Budapest, 2006)
SÖLCH MIKLÓS (MOL): Fejér György királyi könyvtáros és a Codex diplomaticus
LAKATOS ANDOR (Kalocsai Főegyházmegyei Levéltár) Kalocsa bíboros érseke, Haynald Lajos (1816-1891) életútjának forrásai Szekcióülésünk címe: a személyiség és iratai. Rögtön föltehetjük a kérdést, hogy Kalocsáról miért éppen Haynaldot „hoztam magammal", vagyis milyen szempontok alapján választottam az ő személyét? Nos, Haynald máig az egyeden bíboros a Kalocsán élő, újkori érsekek sorában, s ez önmagában kitüntető szerepet ad neki. Változatos életútja szinte kalandosnak, de legalábbis fordulatokban gazdagnak nevezhető, és emellett sokoldalú személyiség: tehetséges főpap, jó szervező, aktív politikai- és közéleti szereplő, nyelvtehetség, kiterjedt európai kapcsolatokkal, természettudós, komoly botanikai tevékenységgel-gyűjteménnyel, és nem utolsó sorban a művészetek iránt fogékony személy, a magyar egyházzene és az egyházi művészetek egyik mecénása, Liszt Ferenc és Munkácsy Mihály barátja. Előadásomban szeretném a személyiségét felidézni, az életére vonatkozó forrásokat áttekinteni, és egy konkrét forráscsoportból tartalmi ízelítőt is adni. 1 A személyiség iratainak kutatását általában történeti életrajzok írásához és kiegészítéséhez tudjuk hasznosítani, ezért mielőtt Haynald életútjának ismertetésére térnék, erről a „műfajról" is szeretnék néhány szót szólni. Az „életírás", a személyiség vizsgálata a politikatörténet, az eseménytörténet, és esetünkben az egyháztörténet fontos kiegészítője-része lehet. A karrier és karakter megfeleltetésefeltárása élményszerűvé teheti vizsgálatunkat, motiválhatja további 1 Az életrajz és a források áttekintésének alapja az érsek életéről írt doktori disszertációnk: LAKATOS ANDOR: Haynald Lajos élete és kora (1816-1891) Biográfia. ELTE BTK, Budapest, 2003. 327 o. A kézirat nyomdai előkészítése jelenleg folyamatban van, várhatóan a METEM Könyvek sorozatban (a Magyar Egyháztörténeti Enciklopédia Munkaközösség kiadványaként) fog megjelenni.