MLE 2003. vándorgyűlés előadásai (Budapest, 2004)

II. INFORMATIKAI SZEKCIÓ

KŐFALVI TAMÁS (József Attila Tudományegyetem, Szeged) Magyar levéltárak az Interneten - a kutató szemével A magyar levéltárak internetes arculatának az elmúlt években lezajlott fejlődése nyugodtan nevezhető robbanásszerűnek. Néhány évvel ez­előtt még alig-alig akadt olyan intézmény, amely színvonalas és hasznos internetes oldalakat tudott volna készíteni és fenntartani. Ez, úgy hi­szem, nem a levéltárak konzervativizmusának, inkább pénztelenségé­nek jele volt. Mára - jóllehet egyéb közgyűjteményeinkhez hasonlóan a levéltárak sem fuldokolnak a pénzben - a helyzet látványosan megvál­tozott. Több intézmény esetében kifejezetten esztétikus és jól használ­ható oldalakat találhat a kutató. Ennek ellenére úgy érzem, a levéltárak internetes arculatának kialakulása még kezdeti stádiumban van, ugyan­akkor elegendő mennyiségű tapasztalat és oldal áll rendelkezésre ah­hoz, hogy néhány tanulságot meg lehessen fogalmazni, illetve a további fejlesztések számára néhány ajánlást lehessen tenni. Mindenek előtt arról kell szólnom, hogy nincs is olyan könnyű hely­zetben az a kutató, aki fel kívánja mérni, hogy igazából hány levéltár is rendelkezik internetes arculattal. Ennek legfőbb oka, hogy szinte min­den általam meglátogatott intézmény saját maga igyekszik olyan link­gyűjteményt összeállítani, amelynek segítségével más levéltárak hon­lapjára juthatunk el. Ahány levéltár, annyi lista, rengeteg már nem mű­ködő vagy nem a megfelelő helyre mutató link, a teljesség hiányáról nem is beszélve. Kutatóként tehát minden levéltárat arra bíztatnék, hogy a levéltári linkek gyűjteményének elkészítését hagyja a MOL-ra és saját intézményének oldalán a MOL által készített jegyzéket hivatkozza. Az Interneten való megjelenés terén egyértelműen példaadók az ön­kormányzati levéltárak, hiszen többségük rendelkezik honlappal, bár több esetben az oldalak tartalma és formája még jelentős fejlesztésre szorul. Külön kiemelendő két fővárosi levéltár, a MOL és a BFL, amelyek már az internetes tartalomszolgáltatás legfejlettebb formáit (online

Next

/
Oldalképek
Tartalom