MLE 2003. vándorgyűlés előadásai (Budapest, 2004)
II. INFORMATIKAI SZEKCIÓ
adatbázisok) is biztosítják. Kifejezetten lesújtónak nevezhető viszont a kép a szaklevéltárak és az egyházi levéltárak esetében, amelyek internetes arculata még ezen intézmények méretéhez és anyagi lehetőségeihez mérten is kiforratlan. A levéltárak internetes megjelenésével kapcsolatban néhány dolog - miként az a fellelhető honlapok áttanulmányozásából kitűnt - mára már általánosan elfogadott evidenciaként kezelhető. Az egyik ilyen, hogy az internetes megjelenés a levéltárak számára is egyre inkább alapkövetelménnyé válik, amely egyre inkább szükséges, bár nem elégséges a levéltár számos funkciójának magas szintű ellátásához. Emellett nyilvánvaló az is, hogy az internetes megjelenés nem csupán egy a külvilággal történő kapcsolattartási formák közül, hanem egy olyan kommunikációs csatornát jelent, amely minőségileg változtatja meg a levéltár-kutató és a levéltár-fenntartó közötti információáramlást. Jogosan vetődik fel tehát a kérdés, hogy mitől lesz jó egy levéltári honlap, felállíthatók-e olyan sztenderdek, amelyeknek a levéltáraknak mindenképp igyekezniük kell megfelelni. A kutató szemével ezeket a sztenderdeket az alábbi területeken érzem átgondolandónak: célcsoport, tartalom, forma. A célcsoport A levéltárak internetes megjelenését illetően alapvető jelentőségű annak a kérdésnek az alapos felmérése és megválaszolása, hogy kiket igyekszik megcélozni az intézmény az Internet segítségével. Úgy gondolom, hogy a mivel levéltárba járók többsége kutatóként vagy ügyfélként kerül kapcsolatba az intézménnyel, ezért az internetes megjelenés esetében is célszerű e két réteg igényeinek kielégítésére koncentrálni. Emellett természetesen felmerülhet - és hasznos is, ha felmerül - az igény, hogy a levéltári honlapok az „egyéb közönség" számára is kínáljanak valamit, s ezáltal a levéltárak szervesebben tudjanak bekapcsolódni az egyes települések, régiók oktatási és kulturális életébe. A levéltárak, a többi közgyűjteményhez (könyvtárak, múzeumok) képest hátrányban vannak, hiszen az általuk őrzött anyagok jellegzetességei miatt sokkal több energiát kell fordítaniuk arra, hogy olyan látogatókat vonzzanak magukhoz, akik nem konkrét kutatási vagy ügyintézési céllal érkeznek. Ebben a feladatban is igen nagy segítséget nyújthat az Internet.