MLE 2003. vándorgyűlés előadásai (Budapest, 2004)

I. FORRÁSKIADÁS SZEKCIÓ

be folytatták volna a tanács vagy vb ülésein elhangzottak rögzítését. Jellemző módon nem nyitottak új könyvet, hanem különálló lapokra, immáron gépírással jegyezték fel a történteket. Azonban ez utóbbi tény sem tudta elfedni, sőt paradox módon inkább láthatóvá tette a hivatali írásbeliségnek azt a mélyrepülését, amely több okból eredezve az ötvenes éveknek különösen az elejét jellemezte. Mint arra korábban céloztunk, 1945-től kezdődően folyamatosan, hisztérikussá dagasztott politikai kampányok egymást követő hullámaiban öt év alatt lényegében felmorzsolták a (kör)jegyzőségek régi, megfelelő szakmai képzettséggel és gyakorlattal rendelkező vezető tisztviselői karát. Az igazoló bizottságok, B-lista bizottságok, illetve a negyvenes évek végétől más, egyre inkább direkt politikai fórumok (vármegyei BM személyzeti előadó, MDP különböző szintű pártbizottságai stb.) által többször és egyre erőteljesebben átrostált körjegyzők közül alig maradt valaki vezető pozícióban a tanácsrendszer hajnalára. Kezdetben a segédjegyzők és más alacsonyabb rangú irodai tisztviselők kerültek általában behelyettesítéssel a megüresedett vezetői pozíciókba, akik tehát még „írástudó" emberek voltak. Közvetlenül a közigazgatás tanácsi alapú átszervezése előtt, 1949 második felében vette kezdetét egy minden eddigit felülmúló személycsere, melynek keretében már megjelentek a közigazgatásban az ún. „munkáskáderek", valamint új jelenségként - vezetői posztokon - a nők. A közigazgatási személyzet felhígulása, a tanácsrendszer strukturális sajátosságából is fakadt. A rendszernek ugyanis alapelve volt, hogy lehetőség szerint minden község önálló hivatali szervezetet kapjon („egy falu egy tanács"). Ez természetszerűleg maga után vonta a hivatali személyzet felduzzasztását, amire a tanácsok más jellegű, mindenesetre a korábbi körjegyzői feladatokhoz képest felszaporodottabb munkája miatt is szükség mutatkozott. Ezek a „homo novusok", akik kezdetben nem feltétlenül kerültek vezető pozícióba, - de gyors ütemben tendáltak arrafelé - korábban semmilyen kapcsolatban nem álltak a közigazgatással. Az 1950 szeptemberében-októberében felállított községi tanácsi hivatalokban, jellemzően a vb-elnök nem, míg a titkárok egy része még (már) rendelkezett több-kevesebb közigazgatási gyakorlattal. Zala megyében egy ez idő tájt keletkezett jelentés szerint a 260 községet 191 önálló és 32 közös tanácsú községgé szervezték. Utóbbi szám magas volta az aprófalvas településszerkezettel magyarázható. A jelentés idején (1950. szeptember 22.) a leendő 223 községi (közös) tanács közül 136