MLE 2003. vándorgyűlés előadásai (Budapest, 2004)
I. FORRÁSKIADÁS SZEKCIÓ
igazgatási háttéranyagban lesz majd folytatható, ill. megkezdhető a kutatás. Lássuk hát, melyek a városegyesítés utáni budapesti közgyűlés működésének, ill. az annak nyomán fennmaradt ülésjegyzőkönyveknek a forrásjellemzői, jelentősen különböznek-e ezek a korszak más városi törvényhatóságának hasonló irattípusától? A fővárosra vonatkozó törvényi szabályozás, amint az közismert, csak bizonyos pontokon tért el a többi törvényhatósági jogú város és megye jogszabályi kereteitől (Ezek: a főispán, itt főpolgármester hármas jelölés alapján történő megválasztása; külön jelentkezés útján végbement virilista-választás; állami rendőrség; részlegesen elvont középítészeti és építésrendészeti hatáskör). A kormányhoz fűződő viszony tekintetében a többi törvényhatóságéhoz hasonló volt a helyzet. A kormányhatósági gyámkodás nem ismert kivételeket, s Budapest esetében következetesen érvényesült. Az önkormányzati mozgástér korlátozott volta nem jelentette ugyanakkor a helyhatóság jelentéktelenségét is. A közgyűlés a főváros esetében is, hatóság-voltánál fogva nemcsak megkerülhetetlen, de anyagi lehetőségeket biztosító fellebbezési fórum is volt egyben. A vállalkozók, iparosok nem hagyhatták figyelmen kívül az egyre gyarapodó közületi beruházások üzleti lehetőségeit; a kereskedők, tőkepénzesek a fővárosi tulajdonú ház- és telekvagyon hasznosításából adódó nyereségeket; a kulturális és szociális jellegű szervezetek, egyletek az alkalmi, vagy rendszeres támogatások kilátásait, stb. Ezek egy része - főként fellebbezések formájában - a közgyűléseken csapódott le; így a vállalkozói ajánlati piac, valamint a szociális és kulturális terület társadalmi kezdeményezéseinek szervezeti formái, s ezeknek a fővárosi hatóságon keresztül történő finanszírozása a jegyzőkönyvi anyagon keresztül jó rátekintési biztosíthat a helyi társadalom és a gazdaság e két fontos szegmensére. A jegyzőkönyvek, szerkesztett voltuk ellenére, a mentális viszonyok, az értékrend, a társadalmi beállítódás, az egyes rétegek morális állapotának tanulmányozására is biztosítanak bizonyos lehetőségeket - főként a bőséges terjedelemben szövegezett képviselői indítványok és interpellációk révén. Mivel a fővárosi közgyűlés tevékenysége - minden sajátossága ellenére - kevesebb eltérő, mint rokon vonást mutat más korabeli törvény-