MLE 2003. vándorgyűlés előadásai (Budapest, 2004)

VII. GYŰJTŐTERÜLET-IRATÉRTÉKELÉS SZEKCIÓ

sát szerveztük meg, ami arra irányult, hogy csak a miniszteri rendeletnek mindenben megfelelő irattári tervhez adják a kritériumként előírt levél­tári hozzájárulást. A módszer bevált. Ezt a nézetünket mindaddig fenn­tartjuk, amíg a miniszteri rendelet kötelező érvényét nem tudjuk meg­valósítani, s a rendelet címében viseli a minta szót.' A hosszú távú érvényesség témakörébe tartozik, hogy az irattári terv önkormányzati szintjei átjárhatóak. Az adott önkormányzat státuszának megváltozása, várossá, térségi központtá, (esetleg regionális központ­tá) alakulása esetén, az új státusz szintjének megfelelő irattári tételszá­mot egyszerűen használatba veszik. A terv átjárható abban az esetben is, ha az önkormányzati szintek között a feladatok átcsoportosítására kerül sor. A megyétől egy adott feladat a térségi központba kerül át, ebben az esetben a térségi központ használatba veszi a megyei besorolású té­telszámokat. Az elmúlt két évben a főváros és a kerületek között, a me­gyék és a települési önkormányzatok között, erre számtalan példa volt. Meggyőződésünk, hogy a tervezett közigazgatási reform - amelynek kö­zéppontjában a régiós és a kistérségi önkormányzat áll - az átjárhatóság módszerével átvezethető a terven, a szerkezet újraalakítása nélkül is. A hosszú távú érvényesség fenntartása érdekében az irattári terv gya­korlati alkalmazásának állandó figyelését szerveztük meg, két irányból is. A Belügyminisztériumban ezzel a feladattal megbízott főtanácsos a minisztériumokkal, az önkormányzati szakmai szervezetekkel és a tör­vényességi felügyeletet gyakorló közigazgatási hivatalokkal áll informá­ciós kapcsolatban, s „rövidutas" megoldással tájékoztatja a bizottságot a felmerült problémákról, amik az esetek 90%-ában értelmezési, szakmai kérdések, egyszerűen megválaszolhatók. Az egyeztetést igénylő kérdé­sek megoldása pedig az éves módosítási tárgyalások során történik meg. A települési önkormányzatokkal a levéltárosok tartják a kapcsola­tot, és ugyancsak „rövidutas,, a szakmai tanácsadás. A rendszer működé­séhez a Levéltári Kollégium szakbizottsága mellett, az Önkormányzati Levéltárak Tanácsa biztosítja a szervezeti hátteret. Az információs rendszer hatékonyságára nem szükséges egyéb pozi­tív példát említeni, mint az immár harmadik alkalommal közmegelége­désre elkészült módosítást. 9 Az idő a bizottság tagjainak országosan egységes tervre vonatkozó elképzelését igazolta. A közigazgatási reformprogram központjában az utasításként megjelenő iratkezelési szabályzat és irattári terv áll.

Next

/
Oldalképek
Tartalom