MLE 2001. évi vándorgyűlés előadásai (Budapest, 2002)

I. A GYŰJTŐTERÜLETI MUNKA AKTUÁLIS KÉRDÉSEI

Ugyancsak említést érdemel az 1991 • évi a csődeljárásról, a felszámo­lási eljárásról és a végelszámolásról szóló IL. tv., mely a felszámolt, ill. végelszámolt cégek történeti értékű iratait az illetékes levéltár őrizeté­be utalja, függetlenül attól, hogy a gazdálkodó szerv állami tulajdonú, privatizált vagy az alapítástól kezdődően magántulajdonban lévő gazda­sági társaság. 5 Mielőtt rátérnénk a multinacionális cégek iratkezelésének néhány sajátos vonására, azt is tisztáznunk kell, hogy a levéltárak milyen jogcí­men tarthatnak kapcsolatot az ilyen típusú gazdálkodó szervekkel. Le­véltár illetékességébe csak olyan szervek tartozhatnak, melyeket jog­szabály vagy rendelkezés, utasítás az illetékességi körébe utal. Az Ltv. alapján úgy hiszem nyilvánvaló, hogy magántulajdonban lévő gazdasági társaság, így multinacionális cég levéltár illetékességi körébe nem tar­tozhat, kivéve, ha állami időszakban keletkezett iratokat őriz, illetve ha végelszámolással vagy felszámolással megszüntették. Ez utóbbi két eset­ben az Ltv., ill. a Cstv. alapján - az említett törvények által szabályozott keretek között - levéltár illetékessége megállapítható. Az Ltv. ugyanak­kor megengedi, hogy a magántulajdonú cég és a levéltár kölcsönös megegyezés alapján egyes kérdésekben - így az iratkezelés kialakítása, az irattári anyag kezelése, maradandó értékű iratok levéltári őrizetbe adása, állományvédelem - partneri viszonyt alakítson ki, illetve megál­lapodást kössön. Multinacionális cégek tehát felkerülhetnek valamely levéltár gyűjtőköri listájára és a Ltv.-ben foglaltak szerint ügyviteli érté­két vesztett, maradandó értékű irataikat ajándékként vagy ingyenes le­tétként levéltári őrizetbe adhatják. 2. A korszerű iratkezelés a minőségirányítási rendszer része Annak ellenére, hogy a multinacionális cégeket szinte semmi sem köte­lezi iratkezelésük szabályozására, többségüknél az ügyintézéshez, a ter­mékek előállításához és értékesítéséhez, a kutatás-fejlesztéshez, a beru­házáshoz, a pénzügyi műveletek végzéséhez és a cégvezetés tevékeny­ségének dokumentálásához szorosan kötődő iratkezelés-irattározás rendezett, szabályozott keretek között zajlik. Megkívánják ezt egyrészt a 5 1991. évi 1L tv. a csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és a végelszámolásról (továb­biakban: Cstv.) 53 és 76. §

Next

/
Oldalképek
Tartalom