MLE 2001. évi vándorgyűlés előadásai (Budapest, 2002)

VII. A LEVÉLTÁRAK TUDOMÁNYOS-ISMERETTERJESZTŐ

se. A logo a Magyar Országos Levéltár egészét megjelenítő, lényegében véve a címer funkcióját betöltő jelkép, „ikon". A jó lógónak rendkívül kifejezőnek kell lennie, hiszen létezésének célja az, hogy bárhol, bármilyen helyzetben, bármilyen formában az intézmény egészét jelenítse meg: kiadványokon, plakátokon, reklámanyagon stb. egyaránt. A Magyar Országos Levéltár napjainkban is rendelkezik lógóval, amely azonban megítélésem szerint nem tud megfelelni a korszerű lógóval szemben felállított követelményeknek. Ugyanakkor kétségbevonhatatlan a már hosszabb ideje létező logo pillanatnyi helyzeti előnye: viszonylag ismert, „bejáratott" és látszólag felirat nélkül is azonnal egyértelmű, hogy a Magyar Országos Levéltár lógójáról van szó, hiszen az intézmény főépületének stilizált képét ábrázolja. Ez azonban csak azok számára nyitja meg ezt a szabad asszociációt, akik eleve ismerik a főépületet. Amennyiben a lógóhoz társul a „Magyar Országos Levéltár" felirat is, az épület megjelenítése a fenti kötődés szempontjából máris teljességgel funkciótlanná válik, hiszen a felirat tökéletesen eligazítja az érdekelődőket. E helyt egyúttal a logo újabb hibájára is fel kell hívni a figyelmet: a felirat (a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztéruma lógójánál alkalmazott szerencsétlen gyakorlathoz hasonlóan) elkülönül a képi megjelenéstől, nem teljes része annak, nem alkot vele szerves egységet, mint pl. -hogy pozitív példákkal éljünk -a Duna TV új lógója, vagy a Nemzeti Kulturális Alapprogramé. Ha tehát a lógót felirat nélkül alkalmazzuk, akkor az a kívülálló számára semmit nem mond az intézményről, hiszen csupán egy épület stilizált képét láttatja, míg az elkülönülő felirat „önálló életre kelve" elvonja a figyelmet az ez által teljességgel funkciótlanná váló sablonos ábrázolásról. Érzésem szerint magának a főépületnek a megjelentése is teljességgel hibás koncepciót takar. A lógónak az intézmény szellemiségét kell megjelentenie, nem pedig az intézménynek helyet adó épületet. Ez csak akkor nevezhető szerencsés és sikeres megoldásnak, ha egy széles körben, mindenki által ismert és egyértelműen behatárolható intézményről van szó, pl. a magyar országgyűlésről. A sajátos karakterisztikus jegyeket hordozó Parlament épülete gyakorlatilag mindenki számára egyet jelent, ezért ennek ábrázolása nem csupán az épületet, de az általános ismertség okán az abban helyet kapó és ott működő intézményt is képes teljes mértékben megjeleníteni. Ugyanez viszont egyáltalán nem mondható el a Magyar Országos Levéltárról. így a főépület ábrázolása, mint már fentebb is utaltam rá, önmagában semmit nem mond -nem is mondhat - a kívülállónak, az elnagyolt ábrázolás