MLE 2001. évi vándorgyűlés előadásai (Budapest, 2002)

II. ÁLLAMI, EGYETEMI ÉS KÖZTESTÜLETI LEVÉLTÁRAK, ARCHÍVUMOK

tai. Az e körben létrejött legfontosabb irattípusok a különböző testületi (egyetemi, rektori, kari) ülésjegyzőkönyvek, hallgatói személyi és tanulmányi nyilvántartások. Tanszéki iratok. A működés során keletkezett iratok mellett fontosak a tanszéki ülések jegyzőkönyvei. Professzori hagyatékok. Elsősorban a tudományos tevékenység iratairól lehet szó, hiszen az oktatással kapcsolatos anyagok máshol is visszakereshetők (pl. tanrend, tanmenet, jegyzet). A tudóshagyatékok, bár az egyetemi működéshez kötődnek, a legtöbb esetben nem az egyetemen keletkeznek, így sorsuk nyomon követése, ill. begyűjtésük nem könnyű feladat a levéltáros számára. Nem elhanyagolható kérdés az egyetemtörténeti gyűjtemények helye az intézményi struktúrában. Indokolt, hogy minél közelebb helyezkedjenek el a központhoz. A mai helyzet szerint túlnyomórészt vagy a könyvtárral szimbiózisban, vagy annak alárendelten működnek a levéltárak. Mindössze két intézményben tartozik a központi adminisztratív hivatal alá a levéltár. A Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetemen, valamint a Szent István Egyetem Gödöllői telepén. Az egyetemi, főiskolai könyvtárak vezetői voltak azok, akik felismerve az intézményi iratok történeti értékét, felkarolták az azok összegyűjtésére, őrzésére, kutathatóvá tételére való törekvést. Úgy gondolom, ezt a segítséget helyes volt elfogadni, s a jövőben is értékelni kell. A levéltárak helyzetét, ahol ez egyébként szükséges, a felsőoktatási integrációval kapcsolatban kell rendezni, amíg az egyes intézményekben napirenden vannak a szervezeti kérdések. (Csakis átmenetinek tekinthetjük azt a helyzetet, amelyben a Szent István Egyetem három, a Semmelweis Egyetem két szaklevéltárral rendelkezik.) A szervezeti egységek helyzetének meghatározásakor figyelembe kellene venni, hogy a levéltárügy és a könyvtárügy mind országos, mind pedig megyei szinten különálló. E gyűjtemények eltérő jellege is a szétválasztást indokolná. A tárgyi (muzeális) gyűjteményeket pedig inkább a levéltárakhoz érdemes kapcsolni, leválasztva így a történeti gyűjteményeket a szolgáltatásra összpontosító könyvtárakról. Nyílván más a helyzet ott, ahol közös szervezeti keretben működik a könyvtár-levéltár-múzeum. (Pl. Miskolcon, vagy az állatorvosi karon.) Minden egyes intézményben külön kell mérlegelni a lehetőségeket és az adottságokat. Az elért eredmények hatására ma már egyre kevésbé vetődik fel kérdésként az egyetemi, főiskolai levéltárak létjogosultsága. Két oldalról me-