Magyarországi Levéltárak (Budapest, 2004)

EGYHÁZI LEVÉLTÁRAK - Lakatos Andor: Ismertető a katolikus egyházi levéltárakról

máig sem változott) az egyházmegyékhez köthető katolikus levéltárak két fő típusa: püspöki és káptalani levéltárak formájában. (Az érseki tartományokat vezető főegyházmegyékben érseki és főkáptalani levéltárakat találunk.) Az egyházszervezet kiépülésével párhuzamosan terjedtek a különféle monostorok, virágzásnak indultak Magyarországon is a szerzetesrendek. Ennek a fejlődésnek köszönhető, hogy a 12. sz. végétől megjelent a káptalanok és bizonyos szerzetes konventek új funkciója, a hiteleshelyi tevékenység, melynek során közhitelű (bírósági eljárásoknál is bizonyító erejű) írásokat állítottak ki és őrizték azok másolatait. A hiteleshelyek - egyébként Európában kivételes, sajátosan magyar módon - közjegyzői feladatokat láttak el (vagyis pótolták a Magyarországon hiányzó közjegyzőket, birtokba iktattak, örökösödést, birtokviszonyokat rögzítettek, adásvételi szerződéseket jegyeztek be), s az így keletkezett iratokat gondosan elkülönítve, külön nyilvántartással tárolták. A 13. sz. közepén a hiteleshelyek működése általánossá vált, saját pecséteket kezdtek használni, oklevélkiadásuk egyrészt magánfelek kérésére történt, másrészt a királyi udvarból érkező parancsokra is állítottak ki hiteles másolatokat. Az egyre gyakrabbá váló oklevélkiadáshoz megszülettek a latin nyelv megfelelő alkalmazását segítő első formuláskönyvek, az iratok kezeléséhez pedig az első nyilvántartások, jegyzőkönyvek is. 1240ben pl. másolati könyv (chartularium) készült a pannonhalmi Szent Márton monostor legfontosabb jogbiztosító okleveleiről. A színéről Liber rubernek (vagyis vörös könyvnek) nevezett kötet ma is megtalálható a Bencés FőapátA Kalocsai Székeskáptalan hiteleshelyi pecsétje, 1739 (Kalocsai Főegyházmegyei Levéltár)