Magyarországi Levéltárak (Budapest, 2004)

EGYHÁZI LEVÉLTÁRAK - Lakatos Andor: Ismertető a katolikus egyházi levéltárakról

ság Levéltárában, számos oklevél szövege csak ebben a formában maradt ránk. A 14. sz. elején formulagyűjteményt állítottak össze a székesfehérvári ferences kolostorban. A 126 formula a ferences rendben leggyakrabban előforduló hivatalos ügyek gyors intézéséhez adott segítséget. Ekkoriban már a királyi tanács határozott a hiteleshelyi oklevelek kiállításának díjáról, s az uralkodók a későbbiekben is rendszeresen szabályozták a hiteleshelyek körét, pecséthasználatát, díjszabását, és szigorúan büntették az oklevelek hamisítását is. Ezek a szempontok azután beépültek az egyházi szabályzatokba, pl. a káptalanok működését szabályozó statútumokba is. A jogbiztosító iratok fontossága miatt tehát külső és belső szabályzatok sora írta elő az oklevelek kiadásának, tárolásának, nyilvántartásának rendjét. Sajnos az iratok fontossága, megkülönböztetett kezelése sem nyújtott védelmet az elemi károk, pl. villámcsapásból származó tűzesetek, vagy éppen a tatár pusztítás ellen, sőt ezen kívül a levéltárak szándékos rongálása is előfordult egy-egy hatalmaskodás esetében, amikor egyesek az új - gyakran önkényesen kialakított - birtokviszonyokat a régi jogbiztosító iratok elpusztításával próbálták meg „legitimálni". Már 1276-ban feljegyezték, hogy Csák Péter rablótámadása következtében nagy kárt szenvedett a veszprémi püspökség levéltára, és hasonló károkról beszámoló jelentések sajnos a 14. sz. első felében is napirenden maradtak. Ezek az események természetesen aggasztották az uralkodót is, 1322-ben pl. Károly Róbert jelentést kért a nyitrai káptalantól arról a tűzről, amely a levéltárban pusztított, és melynek során több oklevél megégett. A hiteleshelyi levéltárak és más egyházi iratok (amelyeket gyakran a magánlevéltár kifejezéssel különböztettek meg) jellemző tárolási helye egyébként a középkorban (és még jó néhány évszázadon keresztül) a templomok sekrestyéje, tornya volt. 1526 után a törökök által tartósan uralt területeken megszűnt a hagyományos egyházszervezet, s a régi iratok általában elvesztek. A megmaradó iratok számára ugyanakkor „vándorévek" következtek, megkezdődött ui. a levéltári anyagok török veszély előli menekítése. A következő évszázadokban szinte valamennyi levéltár többször is „útra kelt", és sajnos számos el is pusztult közülük útközben. A háborús események sohasem kedveztek a levéltári anyagnak, ezenkívül a költözések következménye kézenfekvő módon iratvesztés, keveredés lett, időnként ui. gazdátlanná, elhagyatottá válhattak levéltárak, vagy éppen több levéltár egy helyen őrzött anyaga keveredhetett (vármegyei-, családi- és egyházi anyagok közös tárolására, keveredésére is gyakran volt példa). A törökök kiűzése után a levéltárak visszaköltözése sem ment egycsapásra, hanem esetenként még hosszú évtizedeket vett igénybe. Annak ellenére tehát, hogy módszeres és szándékos iratpusztításról a törökök részéről nem beszélhetünk, ez az időszak mégis jelentős károkat (nagy94