A Magyar Levéltárosok Egyesülete két konferenciája: Kaposvár-Budapest (Budapest, 2003)

I. rész: KAPOSVÁRI VÁNDORGYŰLÉS - V. FORRÁSKÖZLÉS

újabb angol nyelvű összefoglalása csak angol, francia, német és olasz nyelvű szakirodalmat ad meg,

11 óhatatlanul azt a teljesen elhibázott benyomást keltve, mintha ezeken a nyelveken minden elérhető volna, amit a középkori magyar történetről elolvasni érdemes. A regeszták magyar nyelvének megtartása azonban nem jelenti azt, hogy az eredeti, általában latin nyelvű szövegrészek beillesztését nem lenne jó tetemesen növelni. Az Anjou-kori Oklevéltár korábbi köteteinél erre nem volt oly nagy szükség, a jelenlegi évkor azonban az eddiginél nagyobb hányadban tartalmaz kiadatlan okleveleket, illetve a kiadottak, s köztük néhány nagyon nevezetes, sokszor idézett is csak gyenge kiadásban áll rendelkezésre. Ez utóbbiakat érdemes lenne teljes szövegükben hozni, illetve különösen fontos, alapjában véve jó és hozzáférhető kiadásban meglévő oklevelek esetében a magyar regeszta mellett elég lenne a kiadásra vonatkozó korrekciók közlése. A latin beillesztéseknek élesen, zárójellel és tipográfiailag is el kellene válniuk a magyar szövegtől, elkerülendő az olyan egybefüggő „makaróni-szöveget", aminek folyamatos olvasása nehézkes, mert mind a magyar, mind a latin mondatok megtörnek, méghozzá lehetőleg egy-egy magában álló „a" betű mentén, ami aztán csak a továbbolvasás során nyeri el értelmét magyar névelőként vagy latin praepositioként. Az oklevél minden fontos információjára tekintettel megfogalmazott magyar regeszta szövegének tehát folyamatosnak, ha élvezetesnek nem is, de lehetőleg követhetőnek kell lennie, azon érdekesebb fordulatok vagy kifejezések után pedig, ahol a regeszta készítője szerint az olvasóban akár az eredeti minéműsége iránti érdeklődés, akár a regesztázó szakértelme felőli kétség ébredhet, ott kellene állni, a magyartól jól elkülönülten, az eredeti szövegnek. Végezetül még egy, inkább csak a hosszabb oklevelek esetében felmerülő problémáról szeretnék röviden szólni, jelesen arról, hogy ezen - szükségszerűen hosszabb és komplikáltabb - regesztákat az eredeti oklevél felépítését követve, vagy pedig valamely külső szemponthoz igazítva képzeljük el. Mályusz Elemér nem akart a középkori nótáriusok lelki életébe belehelyezkedni és „logikátlan logikájukat" követni, hanem az oklevélből inkább csak a „mai történész számára fontos" momentumokat emelte ki és ezeket a „mai ember logikája szerint" adta 11 Pál ENGEL: The Realm of St Stephen (A History of Medieval Hungary). London New York, 2001. 396-429-