A rendszerváltás folyamata az 1948-49-i forradalom és szabadságharc első hónapjaiban. Válogatott dokumentumok (Budapest, 2001)

DOKUMENTUMOK - A PESTI FORRADALOM ELŐZMÉNYEI

Ezután a vámokat említem, azon kútforrást, melyből más státuszok jövedelmeik nagy részét merítik, s mely mi nálunk is a múlt évben, a Mfagyar] kir[ályi] kamarának 6,282.126 56 ft 49 xrt tisztán jövedelmezett. A kir[ályi] előadásokban ott van a köztünk s Ausztriák(!) közti vám vonal megszüntetése, de az utána következő szavaknak értelme oda megy ki, hogy ezen megszüntetésből csak úgy lehet valami, ha a kincstár jövedel­mei, tehát a vám s ezzel kapcsolatban lévő dohány monopólium más úton pótoltatnak. Én azt gondolom, hogy aki ezen ajánlatot leirá, (alkalmasint jó ízűt nevethetett magá­ban, mert azt bizonyosan) nem hitte, hogy mi magyarok, kiknek annyi tömérdek köz­szükségeink vannak, saját pénztárunk pedig ezeknek fedezésére még éppen nincs, s csak most akarjuk a közös teher viselést elkezdeni, első lépéssel mindjárt úgy lássunk a dologhoz, hogy ne csak eldobjuk magunktól a közjövedelmek azon forrását, melyet a vámokban feltalálhatnánk, hanem még ezen jövedelem eldobást 57 évenként néhány millió fizetéssel vásároljuk meg, s minden más szükségeinket fedezetlenül hagyva ezen váltság milliók terhének elvállalásával kezdjük magunkat a fizetéshez szoktatni. Az említett kormányi felhívás tehát ez idő szerint annyit tesz, mintha semmit sem mond­tunk volna, kivált miután a közbenső vámvonal megszüntetése végett nem elég volna milliókat váltságul fizetnünk, hanem még a dohány monopóliumot is be kellene hoz­nunk. Kíváncsi volnék ismerni azon státusz bölcset, aki ezen szerencsétlen gondolat­nak gyakorlati kivitelét épp oly országra nézve feltalálná, hol a dohánytermesztés nincs egy vidékre szorítva, hanem szerte szét el van terjedve. Aligha minden emberhez egy­egy dohány rendőrt nem kellene állítani (Bernáth közbeszólva: A ki aztán együtt pipáz­na velünk). Én a szabad kereskedésnek mint végcélnak barátja vagyok, de épp azért, mert barátja vagyok, lehetetlen ily képtelen tervezések felett nem mosolyognom, me­lyeknek nem lehet más értelmök, mint az, hogy az érdekek kiegyenlítésére és ezáltal a végcélnak lehetségessé tételére semmi sem történjék, s a vám kérdése maradjon szépen a réginél. De ha akár maradna, amitől Isten őrizzen, akár pedig a vám szabályzat a magyar s ausztriai érdekek méltányos tekintetbe vételével egész rendszerében módosí­tatnék (mi az egyedüli praktikus mód),annyi bizonyos, hogy a vámvonal még jó ideig nem fog megszüntettetni, s mivel megszüntetni nem fog, kérdem nem volna-e? Mondhatlan rossz számítás, ha a vámokat közszükségeink fedezésére jövedelmi forrá­sul használni elmulasztanók? Nem veszem ez úttal igénybe a kormány pénzbeli segítségét, nem számítgatok a vámnak ily felemelésére, mely a kormány jövedelmét csökkentené, még csak annyit sem mondok, mit 1715 óta az Országos pénztárról a terveket dolgozott választmányok egyhangúan javasoltak, ti. hogy a köz pénztár számára a kir[ályi] harmincadon felül még fél harmincad szedessék, hanem csak annyit mondok, hogy sértetlenül hagyván a kamara harmincadi jövedelmét, szedjünk még a behozott árúk értékétől ne többet, mint 2 % 58 az Országos pénztár számára, miáltal a kormány bizonyosan egy garast sem ve­szítene, s mégis ezen csekélység már 1,320.000 p[en]gő ft évi jövedelmet adna, mint­hogy az Ausztriábóli árú behozatal 59 5 5 milliónál többre, a külföldrőli behozatal pedig közel 11,000.000-ra megyén. A kivitelt terhelni nem lehet szándokunkban, azt gondolom mégis, hogy magas értékű árúknál egy percent jövedelmi vám a termesztőket teljességgel nem terhelné, s mégis csak a gyapjúnál 270.000 p[eng]ő ft-ot jövedelmezne. Mi ellen azonban, ha legki­sebb aggodalma volna valakinek, az egész kiviteli rovatot elmellőzöm. Az egyházi javakról nem akarok ezúttal szólani, de az ürességbe jött egyházi ja­vak jövedelmét az 1843,-i o[szág]gyűlés példájára csakugyan méltán igénybe vehetnők, mert ezeknek rendeltetésök nem az, hogy a kormánynak szolgáljanak. Ez ismét egy pár 100.000 ft-ot teszen. A múlt évben ugyan nem ment többre 111.869 p[eng]ő ft-nél, de nem kell felejteni, hogy tavaly, kivévén a váci püspökséget, egy nevezetes papi javada­lom sem volt ürességben 6 ". Az Országos pénztárt tervezett választmányok dolgozataiban előfordul még a

Next

/
Oldalképek
Tartalom