A rendszerváltás folyamata az 1948-49-i forradalom és szabadságharc első hónapjaiban. Válogatott dokumentumok (Budapest, 2001)

DOKUMENTUMOK - A PESTI FORRADALOM ELŐZMÉNYEI

hanem ezen felül még materiális számvetésnél fogva is, azért ti. mert subsidialis rendszer mellett vagy a nemesség bonyolítattnék megbízhatlan, folytonos, direkt terhekben, vagy pedig a közszükségek maradnának ellátatlanul, és egy rendezett financiális állapothoz, mely állandó, biztos, folytonos jövedelmeket föltételez, egy lépéssel sem volnánk közelebb mint most vagyunk. Meg mutatom. A subsidialis rendszernek természetes iránya a direkt kivetés. Tegyük fel, hogy a nemesség el van határozva, most összesen évenként 3 milliót megajánlani. Ezt természetesen nem fogja tenni örökre, hanem csak a legközelebbi or[szág]gyűlésig. Tehát 3 év múlva ismét ott leszünk, hol ma vagyunk, megint kérdéssé válik akarod-e újra ajánlani vagy nem? Jöhet közbe háború, jöhet közbe ínség, vagy elemi csapások, ellenszenves politikai agitációk s több eféle, s 3 év múlva Országos pénztárunk megint üres. És vagy csak igen keveset tettünk, vagy amihez hozzá fogtunk, félbe marad, teng, pangásnak indul, semmivé lesz. Ez az átka a subsidialis rendszemek, mit egész históriánk a borzadásig igazol. A subsidialis rendszer, nem teremtvén folytonos Országos pénztárt, melyből évenkint közszükségeinket fedezhetnők, természetesen odavezetett, hogy ha valamit létre hozni akarunk, nem évi költség fedezést, hanem tőkéket ajánltunk meg. És subsidialis rendszerrel másként nem is teheténk

13

. így tettünk a nemzeti színházzal, így a múzeummal

14

, így mindennel. Ebből aztán kettő következett: először az, hogy parányi eredmények végett roppant tőkéket kellett fizetnünk, p[éldának] o[káért]: avégett, hogy a színháznak évenként 12-16 ezer forint segítsége legyen, fizettünk egy millió váltó forintot, és másodszor az, hogy ha aztán a fizetett tőke mégis kevésnek mutatkozott, a dolog pangásban maradt, mert ugyan azon dologra új és ismét új tőkéket ajánlani a nemzetnek nem volt kedve. Az ily rendszer szatírája a józan státusz gazdászatnak, azt mondani, hogy a most élő generáció tegye le a tőkét, melynek kamatjaiból egy bizonyos közszükség örök időre fedezve legyen, valamely oly fonák gondolat, hogy szót is alig tudok találni jellemzésére. Ez úton hazánk virágzóvá soha sem lehet. Ellenkező úton pedig sokkal kevesebb fizetéssel sokkal csekélyebb teherrel csudákat teremthetünk. Példával mutatom meg. Ne vegyék a RR rossz néven, ha száraz előadásom még hosszú is lesz. Én azt gondolom, hogy a hazai műipar gyámolitása az ország főbb szükségei közé tartozik. Én azt gondolom, hogy erre alig volna egy-egy hatályosabb mód, mint a gyáriparnak azon nemeiben, melyeket alapnemeknek van okunk nevezni, alkalmas helyeken egy-egy nagyszerű gyárt alapítani, melynek egzisztenciája kiállhassa a gyár népesség előteremtésének nehéz kezdetét, s egyes vállalkozó változékony viszonyaitól nem feltételezhetve, képezhesse a hazai műipar kifejlődésének állandó termékeny mag tövét, így p[éldának] o[káért] egy vegyszergyár s egy gépgyár, egy selyemgyár, egy lenfonó, egy gyapjúfonó, egy gyapotfonó, egy színező gyár, mikből a szövés vidék szerte önként kifejlődik, mint ezt Sasvár táján tapasztaltuk

15 a múlt században. Vegyünk fel mindenikre 300 ezer ft tőkét, s ha ezen gyárak létrehozásával a hazai műipar alapját le akarnok tenni, szükség volna mint egy 2 millió pengő ft subsidiumot ajánlanunk, s még e mellett gyáraink szépen meg is bukhatnának a közkezelés alatt. Ellenben alkossuk oly módon Országos pénztárunkat, hogy e célra évenként csak nyomorult 120 ezer ft állandó jövedelmünk legyen, s mondjuk azt: ha részvénytársaságok alakulnak, ez s ez alapgyáraknak, az illető országos hivatal által kijelelendő helyen 300 ezer ft tőkével megalapítására, az ország 6% tiszta hasznot, az első 12 vagy 20 esztendőre, a vállalkozó társaságoknak biztosít, merem állítani a gyáripar kifejlődésének alapja lett volna téve s a felföldi ínség előkerülhetése is sikeresebben enyhítve, mintha - mint most is tevénk milliókat adunk alamizsnakint az éhezőknek. És mit fizettünk? Legrosszabb esetben 120 000 ft-ot néhány évig, jobb esetben pedig ennél is kevesebbet, sőt valószínűleg öthat év múlva semmit. Vagy teszem a t[ekintetes] RR ezek legszegényebb nyomorgó nép nevelőnek eg-